Bóbitám

[2002. szeptember 29.
Weöres Sándor: A Tündér c. verse nyomán
Módosítva: 2004.]

Bóbita Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, ígér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita épít,
Hajnali ködfal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Béka-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sürüjében.

ghgjh

Bóbita Bóbita várj még,
Hadd szaladok tova véled,
Itt hagyom érte a kérdést,
Indulok, hordom a szépet.

Bóbita Bóbita kérlek,
Bontsd el a sűrű sötétet,
Tükrödön át ez a kékség,
Égi mesékből a szépség.

Bóbita Bóbita halj meg!
Rongy a szíved csodatündér –
Olyan, mint bárhol a nőben,
Játszom a férfi szívéért.

Bóbita Bóbita ébredj,
Pille a két szemed árnyán
Nézz fel az égre és gondolj
Arra, ki itt ül a párnán.

Bóbita Bóbita jöjj még,
Nevessük együtt a szépet,
Visszakacag ránk a kétség:
Életen át, ki kísérhet?

Kékre fagyott Bóbitával
Csókolok fehér eget –
Nem nyitja meg semmi érzés,
Gúnyosan elhagy e kérdés:

Miért játszunk mindig a mással?
Miért kacsint öt fele hétszer?
Nem hiszed el, ha szeretlek,
S meghalok érted a végén.

- - -

Bár lennék Bóbita mindig!
Szárnyakat kérnék újra,
Nevetve csókot ígérnék,
Testet ölelve, bomolva.

Bár lennék Bóbita veled -
Táncolnék veled,
Játszanék veled,
Építnék veled!

... szeretnék, mindig...

hfkjhakjsg

Nagyon régi írka-firkák rendezetlen sora_No2

hgsodhfo
Feltörték szemeim a karikák.
Viszket - már szinte fáj.
Krónikus álmosságban szenvedek.

Táncolni kéne, tovább...
hogy vigyen a lendület.

[2000. jan.]


Kurva vagyok.
Árulom magam.
Nem kellek senkinek.

Csinálni akarok valamit.
Olyat, mint az.
De az nem az.

[2000. febr.]


És fölöttünk a végtelen égbolt -
kivirágzik a sivatag a vihar után.

[2000. febr.]


Játszom.
Velejéig romlott vagyok.
Érzelmeitekkel játszom.
Veszélyes.
Élvezem.
Nem tudok választani.
Nem is akarok.
Jól érzem magam köztetek.
Szeretem mindőtök.

[2000. febr.]


Kurva vagyok.
És szent.

Vigyél már haza!

[2000. febr.]


Leszarok.
Mindent leszarok.
Mert mindent akarok.
Mindent akarok.
S mindent egyvalakiben.

[2000. febr.]


Ez most más.
Ez most én vagyok.

[2000. febr.]


Mindenkinek megvan a
maga ördöge.
Nekem kettő is jutott.

[2000. febr.]
gkjhks

Kontaktus

[2000. jan.]

Néztelek - néztél.
Láttalak - kértél.
Szántalak - féltél.
Vártalak - késtél.
Megmagyaráztad.
Meghallgattalak.
gsdfgd

Nagyon régi írka-firkák rendezetlen sora_No1

gizgfai
S amiről leginkább azt hisszük,
az nem az
s amiről a legkevésbé,
az az.

[2000. jan.]


Megkereslek, hogy megkeress.
[2000. jan.]


Tudom

Nagyon jónak kell lennem.
A legjobbnak.
Vagy nagyon őszintének. 
S akkor egyszersmind megszereztem
a jogot, hogy őrült lehessek.

[2000. jan.]


Egyszerűen csak

Az, hogy rajzolok, még
nem jelenti azt, hogy
tudok is rajzolni.
Egyszerűen csak rajzolnom
kell, és kész.

Az, hogy írok, még
nem jelenti azt, hogy
tudok is írni.
Egyszerűen csak írnom
kell, és kész.

Az, hogy játszom, még
nem jelenti azt, hogy
tudok is játszani.
Egyszerűen csak játszanom
kell, és kész.

Az, hogyszeretek, még
nem jelenti azt, hogy
tudok isszeretni.
Egyszerűen csak szeretnem
kell, és kész.

[2000. jan.]


Magyarázat, utószó

Nem. Nem azért, mert nekem nehezebb az életem, mint neked. Nem is azért, mert én érzékenyebb vagyok. És nem választott ki senki sem.
Csak azért, mert nekem írnom kell, és festenem kell,
neked pedig gyógyítani, tanítani,
tudni és tanulni,
számolni, eladni vagy venni -
s megmagyarázni, amit én érzékelek.

[2000. jan.]

 

Az idő elmúlt...

néha fájnak a csodák

minden elveszett - kivéve a ceruzám.


Magunkkal hozunk minden eddigi életet, s minden eddigi halált.



Párbeszéd

- Képzeljek, vagy nevessek? - így szólott a kérdés. 
- Képzeld azt, hogy nevetsz! - így szólott a felelet.

[2000. jan.]


Ma

Ma nem akartam azt, hogy
jöjj és szeress.
Ma nem akartam azt, hogy
tudd: most lehet.
Ma nem akartam, hogy
elhidd, hogy lásd.
Ma nem akartam mosolyod,
mosolyom árán.
Ma nem akartam azt,
amit már sokszor.
Ma nem akartam
vonzani a vonzót,
hallani a hallót, 
érteni az értőt,
hinni a hívőt...
Ma egyáltalán semmit
nem akartam.

[2000. jan.]

Post humus

[Budapest, 2007. dec. 02.]

A por világa fölé emelkedni...?
Nem!
Egyesülni vágyom, a világ porával.
Átélni, megízlelni azt, és megérteni:
mitől por a por.
És mitől világ a világ,
és vajon van-e különbség az út pora,
s a világ pora között?

Ma elüt a villamos -
már nem vagyok többé.
Postumus hamvasszatok
s a szélnek adjatok
nászajándékul oda.
vfdsd

Hajnal

[Budapest, 2007. aug.]

Vékony szájú, vékony hajú, keveset
mosolygó fajta volt ő...
Évekkel fiatalabb nálam, de
még legalább ugyanennyivel
idősebbnek tűnik.
De hisz annyi örülni való
akad az életben!
És ő már megint fáradt...
Szigorú.
gfdgfs

Papírhalmok

[Budapest, 2007. júli. 23.]

Nincs mitől félnem. Ezt most nem tudom, miért mondom, mert nem ezt akartam ide írni, de így érzem.
Nincs mitől félnem.
A vonaton a srác, aki a gyárban dolgozik, s a kalauz a másik vonaton... mindketten úgy jöttek.
Nem hívtam őket. Csak jöttek, és meséltek magukról.
Nem tudom, mi ez, de olykor csak úgy jönnek, és mesélnek az emberek magukról.

Most nincs bennem az a mérhetetlen vágy. Csak...

Csak épp megjött, akit vártam. Most rendel a pultnál. Egy kicsi kólát, jég nélkül, meg egy shake-et. Aztán hajrá. Mostmár csak végére érünk a papírhalmoknak.
gfslkjglksj

Személyes szabadságaink

[ Budapest, 2005. május 17.]

Miután Borisszal, a szabadkai sráccal, aki fogtechnikusi szerszámkészletek forgalmazásával foglalkozik, megivott egy jegeskávét az Inkognitó nevű helyen, hazament. Az éjszaka kezdetén, a mosogatótálcában hidegvérrel szemlélte egy csótány kapaszkodását a tányérból kiálló villa nyelén. Majd amikor a vakvéletlennek folytán a kis szőröslábú lepottyant, ugyanolyan hidegvérrel szúrta át testén a kést, és szeletelte három különálló, és külön kapálózó darabra, amit aztán egyenként a szemeteskosárba potyogtatott.

Másnap, a Markó utcában, a bíróság épületének IV. emeletén, büntetőügyben szólították egy egészen kicsike tárgyalóterembe. Itt a megbilincselt vádlott, és öt törvényszéki szolga társaságában sokadszorra előadta egy csaknem nyolc hónappal ezelőtti fegyveres rablás történetét. S ezúton végre megköszönte T. Károly úrnak, aki kirabolta őt, hogy annak idején megengedte, hogy telefonjából a sim-kártyát kiszerelve adja át neki a készüléket – amivel jó pár felesleges kör lefutásától kímélte meg őt.

Befejezte.

- Kíván még valamit hozzáfűzni? – kérdezte a bírónő.

- Igen – szólt a sértett – úgy érzem, és ebbéli véleményemet a kezdetektől fenntartom, hogy nem akart ő nekem, tulajdonképpen rosszat. Nem is bántani akart, csak a helyzet hozta így. Valamire szüksége volt, és ez jutott eszébe – ami inkább szomorú… fantáziátlan. És igen: riadt volt, és elszánt, de legalább egyenes. Odaállt elém, szemtől szemben, és felvállalta a helyzetet. Semmi átverés, semmi alattomosság… egyszóval őt nem tartom velejéig romlott embernek. A zsebesektől ellenben, mentsen meg az ég!

- Jó, köszönjük szépen – vette át ismét a szót a bírónő – elmehet. Kérem, szólítsa a következő tanút!

Ezzel részéről a történet, mára legalábbis, befejeződött. Hazament. Főzött egy kávét, s a belvárosi bérház gangján rágyújtott egy cigaretta light-ra. A személyiség szabadsága… választási lehetőségek… szabad akarat… személyes történeteink… ilyen, és hasonló fogalmak kergetőztek agyában. Vett egy mély lélegzetet, s az égnek ama kicsiny, de legalább napfényes darabjára bámult, ami a sivár belső udvar fölött úszik, nap mint nap el. Aztán becsukta vázlatfüzetét, s elindult, hogy folytassa tovább az életet.

S így imádkozott:

„Istenem, add meg annak a fiúnak, hogy legyen még választási lehetősége. Hogy járhasson olyan utat, amin nem kell folyton félve hátranéznie. Kérlek, igazából szabadítsd meg őt!”

gjkhdkgs

Hiány

[Dunaújváros, 2006. március 15.]

Tán ismét saját csapdánkba esünk…
még nem tudjuk, habár minden jel erre utal…
még mindig nem tudhatjuk.
Csak futunk a vérünk után – – magával szemben az ember
meglepően következetlen tud lenni olykor.
Mert persze, hogy boldognak kívánjuk látni életünket…
és mondjuk: azonnal.
De tán igaza lesz mégis az intő szónak, hisz
még alig ismerem – – s reggeli csókjaimra cserében
nincs rajongás, nincs kedvesen simogató,
becéző ujjacska hajamon…
Az egész – hogy is mondjam – túlzottan természetes,
és magától értetődő…
Próza máris, egyszerű szó: nincs dallam, nincs ritmus vagy
költészet kettőnk közt.

Olykor tán hiányzom
Olykor hiányzik ő is

És hiányzik, hogy eljátsszon testemen… pusztán a játék öröméért,
ahogy keze érinti nyakamat, hátamat, melleim, vagy a fülem tövét.
Céltudat és akaratmentes létezés – csak lélegzet, semmi több.

Megint zuhanás a létforma
Még tart, még zajlik bennem
S közben tanulom, hogy puhán fogjak majd talajt, kék foltok és
törések nélkül -
ehhez persze sokat-sokat kell zuhanni.

Bízom. Előbb-utóbb megtart valaki – egy időre…
Ugorhatok hát?

gjdhll

A környéken

[2007. nov.29.]

Azon a környéken, ahol én lakom,
az állatok és az emberek nem
különböznek sokban egymástól.
Ugyanolyan fesztelen piszkít
férfi vagy nő a fa tövébe,
mint a sétálni vitt kutya -

S csak gőzölög a forró lé,
sugárként ráömölve a földre,
míg cseppjei szétszóródnak a
fagyos rögökön - -
Ez épp egy férfiú volt, felnőtt.
Megérkezett a villamosom.
jksdaf

Edit

[2007. május]

Edittel nem bírtuk egymást.
Ő pont ott kezdődött, ahol
én véget értem... vagy fordítva.

hjlfg

Visszafordítva

[2007. júni. 25.]

Bárhová is megyek, mindenünnen saját féltékeny önmagam kacag a szemembe... Szakma, élmény, mámor, tudás és elismertség.
Hogy végignézzem mások sikerét, melyekhez én indítottam el őket, s szerepem azóta a leghátsó sor a közönségből, hogy tapsoljak és örüljek nekik.
S kacag fülembe az önzés, és fúrja szívemet, és én akarok ott állni, s fogadni a jót a világtól... tőletek.
De bárhová megyek, mindenünnen saját féltékeny önmagam kacag a szemembe...
Mindig van jobb, mint én.
sffsds

Ma No.2

[2007. nov. 24., Budapest, Klinikák]

Az még csak hagyján, hogy a társadalom ma beteg... de ami számomra még fájdalmasabb, hogy az emberek nagy része, a tizenkettő egy tucat ember, nem képes kommunikálni. Fogalma sincs hogyan mondjon igent vagy nemet, és amíg kibújni próbál a felelősség alól, egyéb sem érdekli, így aztán más emberek ideje sem. Erre pedig igen érzékeny tudok lenni...

Apák! Egyenességre tanítsátok fiaitokat!


"Nem hall, nem lát, nem beszél
Az erdő hallgat mélyen
Nem hall, nem lát, nem beszél
Nem, nem, nem!!!"
hu

A. Einstein mondta

„A világ veszélyes hely. Nem a gonosz emberek miatt, hanem azok miatt akik nem tesznek semmit.”

[Albert Einstein; forrás: http://jetenke.googlepages.com/ ]
jbkb

"Én vagyok. Én."

[2006. okt. 28., Falk Miksa utca]

"Én vagyok. Én." - Ezt mondja az,
akit otthagytak a férfiak vagy nők.
S ha ezt mondja: "én vagyok",
erősödő önmagába bújva takarva
a hiányt, bizton ott is hagyja őt
a te, a ti, s ők. Maradhat
tökéletesen az én. S "mi"-t mond,
kiben szeretet van, s aki képes
valakivel egységbe válni.
Lehetsz "én", s lehetünk "mi".
S lehetünk egyszerre akár
"én" meg "én" is - -

Rendben -

Kiürültem.
fde

...

"Az élet csak nyomokban tartalmazza a halált.
[H. Tibor, iwiw]

Címkék, szerepek

[2007. március]

Eddig mindig, mindenki aki szeretett, úgy gondolta, lesz belőlem valami.
S közben én magam, az ég világon nem akartam lenni soha semmi.
Talán csak egy: okos anyuka - -

És nem azért, mintha magam nem látnék fantáziát magamban, vagy a dolgokban, amikhez kezdtem valaha, csupán azért, mert a kívülállás nem hagyta, hogy egészen bármivé váljak.
Nem vagyok festő, sem keramikus, nem lett belőlem fizikus sem, de zongoristát sem csináltam magamból. S valószínüleg táncos sem leszek soha, ha így folytatom. S persze, azt a bizonyos könyvet is meg kell előbb írnom, hogy 30 éves koromig kiadható legyen... Öt év. Öt év múlva leszek épp annyi. Mit jelent vajon? S mit jelent majd a gyereksírás karjaim között?

Kurva - igen - az, akartam lenni. Meg papnő. Vándor, majd bölcs öregasszony. Tipikus archetípus. Hipnotizőr és látó. A világlélek rezgése... no persze! A Kis Pesti Pina álmai...

Végül is, író, vagy költő sem akartam lenni soha. Csak tudom, hogy ki kell mindezt adjam magamból, hol ilyen, hol meg olyan formákban. De a címkékkel, nem tudom mit kezdjek.

Voltam kurva. Konkrétan... meg átvitt értelemben is. Most írjam ide, hogy jó volt? Igen. Egyfajta tapasztalás. Valami, ami nélkül most nem így lennék én.

...

Most már kapcsolatban élek. Most már a flört is meggondolandó, bár arról leszokni, nem tudom, hogy lehet. Most mindenesetre azt szeretném, hogy az az egy, hogy ő boldog legyen... velem. Ő azt szeretné, ha festenék...

És az egész, kezdődhet előröl.
hj

Ma

A társadalom ma beteg. Ne alkalmazkodj hozzá, mert megbetegít!

Nagymező utca

[2005. szept. 18.]

Kis Pesti Pina. Te Kis Pesti Bestia -
Már Megint Hová Mész?
Kivel Jársz Mindig Új Utakat, S
Hol Talál Ma Rád Az Éj?
ff
df

[Vagy] Laurie útján No.2

[2007 eleje]

A mozdulat nem minden

A mindennek része sokminden
A mindennek része vagyok én is
nfmsn

Insomnia

Ez még régen volt... vagy másfél éve, amikor Zsunak még csak egy gyereke volt...
Azóta nem tudom mi van Zsuval... se azt, hogy Bogival, vagy Árpival mi van. Egyedül Laurával találkozom, úgy évente egyszer, vagy egy színházban, vagy egy kávézóban, mint például ma is.
kkfsa
fas

East meets East_No.7.

[2007, tavasz előtt, Dunaújváros felé a buszon]

Apró fénykörök az éjszakában,
láng imbolygása a kémény tetején -
a világ teljességének lírája,
hogy szeretni mégis
hatalom - -

Hogy egyszerre történik a
születés és az elmúlás,
a repülés és lehullásunk,
s egyszerre él öröm s
bánatunk - -

Kézen fogva járunk nagyszerű
és kicsinyes önmagunkkal -
ám a legsötétebb pillanatban
bent izzik már elkövetkező
hajnalom - -

Egyszerűség. S amíg
könnyeinkből lelkünk árad
szét, én szeretek sírni az
örömtől - -
gg
gg

Megismerés és megismerő

[2007. nov.02.]

És igaza van Konrad Lorenznek, amikor azt írja:
"... olyan ez, mintha a tárgyak színes peremét, amely egy régi, nem akromatikus objektívben minden kontúr körül megjelenik, nem a felvevő apparátus, hanem a tárgy tulajdonságának vélnénk."

Avagy P. W. Bridgman fizikus felismerése, mely szerint "a megismerés folyamatát és a megismerni szándékozott objektumot egyidejűleg kell vizsgálni, és a kettő legitim módon nem választható el egymástól."

[Konrad Lorenz: Ember voltunk hanyatlása]

Mert a világ bennünk szubjektív élmény. Így bárki bármit is mond, az mindig egyszerre maga a közlés, továbbá a közlő személyes véleménye a dologról.
ghh
hj

Felépítmények

[2007. nov. 02]

Kezdem felfogni a kimondott szó súlyát, s a felelősséget:
hogy nem mindegy, kiről mit mondok a másik embernek.

Ezt már Kornél is említette, hogy mindíg érzi a lakótársam
tekintetén, mikor mit mondtam róla, amíg ő nem volt jelen...

S a Zoli is felhívta már rá a figyelmet, hogy egyáltalán nem
mindegy kit, kinek a szemében, és hogyan építesz fel...

Felépíteni... vagy éppenséggel lerombolni valakit -
a kimondott szó erejével... S most döbbenek csak rá arra,

mennyi mindent hordok össze épp azokról, kiket szeretek,
épp azoknak, kiket szeretek... és csodálkozom, hogy ők
nem szeretik egymást - -
h

Babits Mihály - Névjegyemre

A név, mely áll e kis papíron,
kimondva szó, mely száll tova.
Lehellet és üres jel annak,
ki nem hallotta még soha!

S e rövid név, értelme tárva,
tudjátok mégis, mit jelent?
Egész világot, önkörében,
mely zártan, szuverén kereng.

S nem kisebb, mint a ti világtok,
mely földből s csillagokból áll:
két vége van minden világnak
a születés meg a halál.

Nem kisebb, semmit, sőt az ég s föld
között valókkal még nagyobb;
s mindenképp más a tieteknél:
én nektek idegen vagyok.

S világom tág, de idegennek
belé a bemenet tilos:
jaj, mért egy örök idegennek
jelzé nevét e papiros?

Erre ma bukkantam. Szép, ugye? Nem értem magam... mégis pityergek.

S hogy milyen nehéz is egymást értenünk, s ismernünk... szeretnék elég bölcs lenni, hogy elfogadjam a határt, meddig egy ember ismerhető másik ember által.

Vagy (Being)

[2006. október]

"Vagy. Létezel. Te is, én is. Két külön világ. Egyszerre vagyunk, egyszerre szeretünk - mást vagy egymást. Együtt vagy külön - ezek is mi vagyunk. Ezek is ti vagytok általunk."

Koreográfia , előadók / choreographed and performed by: Nemeskéri Júlia, Jobbágy Bernadett (H)


foto: Dusa Gábor

"Vagy. Létezel. Te is, én is. Két külön világ. Egyszerre vagyunk, egyszerre döntünk, s egyszerre szeretünk - mást vagy egymást. Együtt vagy külön - ezek is mi vagyunk. Ezek is ti vagytok általunk. Vagy. A döntés, a te kezedben."
gsddgs

[Vagy] Laurie útján No.1

[2007. június 12.]

"A lány egyetlen vágya az volt, hogy a fiú lássa őt színpadon. De a lány nem látta a fiút. Szomorúság költözött szívébe, s néma lett. Mindeközben, mintha egy láthatatlan kéz egyengetné útját, pályája egyre csak emelkedett. Valaki titokban emelte őt. De a lány szomorúsága nem múlott. Mert a lány úgy tudta, hogy a fiú nem kíváncsi rá."

Részletek egy régmúlt asszociációs folyamból

[2000. febr.]

Kívánlak benneteket!
Tanítsatok meg szeretni!
Tomi, Tibi, Tamás, Attila...
Semmi sem elég.
...
Szebben kéne írnom, hogy el tudjam olvasni
...
Táncolnom kell.
Szívni, égni, segíts, gyere!
Melleim ugrálnak jobbra-balra
Testes nő a súlytalanság határán
Sovány testetek hívja testem,
miközben vad táncot ráz a szoba közepén
...
és hallgat vad és rossz zenét - ami olyan jó!
...
Nem is fontos befejezni a szavakat
csak a hullámok fontosak.
senki, és semmi más
...
Lövések - vagy rúgások
esetleg símogatás?
Nem is tudtam, hogy a tesód balettozik. Ez tetszeik. Szeretem a balettet... meg a többit. Meg a sportot.
Az izmos fiatal férfitesteket...
Nem tudom eldönteni olykor, hogy rajzolnám, vagy szeretném őket inkább.
Vagy előbb.
Egyszerre.
Egyszerre nem lehet.
Egyszerre csak egy dolgot lehet csinálni.
Megfulladok. Picit szédülök.
Még nem akarok ölni. Még szeretni akarok.
Veszélyes vagyok, érzem.
A veszély relatív. De nincs is relatív. Utálom a műszavakat!
Utálom a sablonokat!
Magam is sablon vagyok.
most épp narancsvörös körmökkel...
neked tetszett - életvidám
te meg nem szóltál semmit... halottról vagy jót, vagy semmit...
Azért néha hazudhatunk.
Én megengedem magamnak.
...
Ez kemény. Gyilkos. Ez a valóság.
Én mindig álmodom.
...
egyszer valaki megtalálja...
ha kincs leszek...
És kincs lesz ez a züllött fiatalság kezében, mert
a fiatalok mindig züllöttek.
Mérgezett az éjszaka. Ők annak élnek.
A tiszta hajnal gyönyörű.
Várom a virradást
és el is jön. Ahogy a tavasz is, minden évben.
És a szerelem. Minden szívben.
A türelem, meg a rózsa...
jah - ha lenne rózsamagom!
...
Ne törődj vele, hogy szúr.
Szeress!
Szeress!
Szeress!
uhh... ez szar vég... itt kell az elválasztójel...
Nincs befejezés.
Nem akarok benyomni, vagy hatásokat kelteni...
(mi vagyok én, tyúk?!)
...
Miért hívtál Dettikének?
És miért símogattál meg?
...
Kár, hogy vége a papírnak...
A francba, hogy nincs nálam több!!!
bkkjbk

Mónikánál... avagy találkozásom egy bátor lánnyal

[2004. februàr 28., Brüsszel]

Aztán szombaton Mónika bulit rendezett. Csak úgy. És azt kell, hogy mondjam: le a kalappal Mónika előtt!

Van egy internetes oldal, úgy hívjàk, hogy brusszelimagyarok.com. Ezen Mónika körlevelet küldött minden kedves brüsszeli magyarnak, melyben szeretettel meghívott minket a hotel Wellness Centerébe, ahol is Mónika kozmetikus. Amikor megérkeztem, az első kérdése az volt, hogy a sminkem saját mű-e, mert hát, tökjó… (tudjàtok: a két fekete pötty… még szép, hogy saját). Szóval egy csomó ismeretlen magyar, néhány spanyol, olasz, és egy kevés belga. Jó volt. Vicces. Találkozni idegenekkel, magyarokkal, s olyan arcokkal, mint pl. Bálint, aki egy hírportál tudósítója, s akit a leveleiből már ismertem ezelőtt is. Tehát Mónika bátor lány.

Aztán, lévén Hamupipőkének éjfélre otthon a helye, s nem utolsó sorban azért, mert hamarosan a takarító személyzet is megérkezik, indulnunk kellett. Ekkor kezdett csak derengeni, hogy tulajdonképpen félig titkos volt az az 50 ember, ahogy partizik a medence környékén a fitness teremben… amitől az egész persze még izgalmasabbà vált. Úgyhogy fogtuk a kajákat, meg az italt, és átcuccoltunk Mónihoz. Mondom, Mónika nagyon bátor lány: cirka 30 vadidegen embert felvinni a lakásba…

Tehát the show must go on, folytattuk, ahol megszakadt. Csak idő közben elfogyott a sör. Így aztán két srác elindult vadászni… de azt hiszem, akkor màr lehetett velük valami, mert mit ad Isten, 2 rekesz alkoholmentes, német sört sikerült felhajtaniuk Belgiumban, a sör hazájában - s csak otthon vették észre e végzetes tévedést! Teljesen besokkoltak a dologtól, de akkor màr lusták voltak visszavinni… Bàr a társaságot elnézve, azt hiszem, nem is volt baj, hogy ez így alakult.

És akkor, egyszer csak, előkerült egy gitár. És hozzà egy Tamás (aki egyébként irtó izgis pasas: aerodinamikus ugyanis… vagy valami ilyesmi.) Tehát gitár, és vele együtt az összes klasszikus, amiket a nyári táborok végén, a tűz körül énekelni szoktak... (a magyar nyelvűekre gondolok) Aztán jött egy-két örök becsű olasz szerelmes dal, az olasz sráccal, s végül egy kis cigány ‘opp-hé-hopp, kanállal, csettegéssel, ahogyan azt kell… Végül a társaság nagy része lábra kapott, s elindult hazafelé.

Én Mónikánál aludtam, mert az utolsó vonatom màr réges-régen elszaladt. Virág is így tett. Akkor azt vettük észre, hogy maradt egy nyersen agresszív, meg egy rejtetten őrült magyar srác, meg vagy 3 spanyol. Robi, csak úgy simán, meg akart baszni… aztán Zsolt kifejtette, hogy miért is akar R. megbaszni (egyébként R. mindenkit meg akart baszni), miközben próbált arra a pontra eljutni, hogy megcsókol. De ez a pont, nem jött el. A spanyolok közben Mónira és Virágra nyomultak, és próbáltak elcsábítani minket egy másik buliba – nem mentünk. Legnagyobb örömünkre végül elhagyták a lakást, s magukkal vitték Robit, a nagydarab disznót is. De még így is ott volt nekünk Zsolt, a rejtett őrült, hogy ô itt alszik. Huhh… hàt jó… Mónikának aranyból van a szíve. Hisz látod, mit össze nem fáradozik, hogy a kedves brüsszeli magyarokat közelebb hozza egymáshoz… De ez egy kicsit túl közel volt. Màr hogy ez a Zsolti gyerek.

Mert az, hogy azt ecsetelte, milyen furcsákat érez most, hogy három lánnyal van egy szobában, még csak hagyján. De a fürdőszobába majdnem utána rohantunk, olyan ijesztő hangokat adott ki – komolyan aggódni kezdtünk szegényért. Végre előjött - egy szál törülközővel a derekán. Mi pedig csöppnyi hálóingeinkben flangáltunk föl-le a szobában.

Na, ki hol alszik ? Nyilván egyikünk sem akart Zsoltival. Úgyhogy Móni itt, Zs. ott, mi meg Virággal egy takaró alatt, amott. Hàt, „Jó éjszakát!” …gondoltuk, amúgy naivan… de Zs. valami mást gondolhatott, mert nem bírt nyugodni. Először Mónira mászott rá, aki bebábozódott hálózsákjába, majd egy idő után, hernyóként odakúszott hozzánk. Jött vele Zs. is. Akkor màr elhagyta valahol a törölközőjét, s anyaszült meztelen màszkàlt a szobában, s dünnyögött valamit az orra alá… franciául.

Kértük egy párszor: feküdjön már le! Ilyenkor visszamászott a szoba másik felébe, de nem bírta sokà, s nekiindult megint. Hol a lábaim közé tévedt a keze, hol pedig Virágra kúszott rá, amúgy takaróstul… De most màr felbőszültünk igazàn. Nem elég, hogy vendég, hogy pimasz, de már órák óta nem hagy minket aludni a hülyeségeivel! Világosan közöltük vele, hogy ez nem az az éjszaka, amikor gruppen szexben lesz része. Vagy legalábbis pont nem a mi társaságunkban. Örüljön neki, hogy nem rakjuk ki, egy szál Ádám-kosztümben az utcára! (Bàr igazàn megérdemelte volna.) És most azonnal tűnjön a helyére, és feküdjön a szájára, hogy hangját se halljuk reggelig ! Eztán még ténfergett egy ideig a szoba közepén. Valahogy volt benne, valami teljesen magától értetődően természetes… mondhatni konzekvenciális (ha van egyáltalán ilyen magyar szó) - hogy igazàn még meglepődni sem volt érdemes rajta… Ezek után, végülis, egész hihető, hogy a volt nője meg akarja öletni szegényt… Aztán elaludtunk.

Épphogy néhány óra telhetett el, amikor újfent Zsoltot találtuk a takarón… most éppen azzal az ürüggyel, hogy lemenjen-e croissant-t hozni reggelire. A francba Zsolti! Öltözz fel! Van reggeli is, kávé is, köszi.

Szóval felkeltünk. Nagyjából rendet raktunk, és kiborogattuk a megmaradt alkoholmentes söröket a mosogatóba. Aztán elindultunk visszavinni a magnót, meg a tálcákat. Akkor Zs. kitalálta, hogy meghív minket egy kávézóba. Nahát! Volt ebben valami igazán félszeg, de végső soron kiengesztelő… vagy, nem is tudom, bocsánatkérő gesztus – de addigra màr egyikünknek sem volt kedve Zsolttal kávézgatni. Erre ô sértődötten kezünkbe nyomta a csomagokat, és elvonult. Tényleg: végül is mi az, hogy mi vissza merjük utasítani az ő meghívását?! Hallatlan…

Hàt ennyi volt. A nap még mindig sütött, s mi furcsa érzésekkel indultunk az állomásra… Még sosem aludtam együtt egy őrülttel. És képzeld, Mónika délre még dolgozni ment, a kozmetikába!

Mondtam: Mónika nagyon bátor lány.

…

Köszöntés

Mindenkit szeretettel üdvözlök a virtuális könyvemben!
Különös köszönet az indításért Szamócának, hiszen az imént kalauzolt a blogger-ek közé...
Bízom benne, hogy fogok írni...egyre többet.
J.B.