http://www.ujnautilus.info/?q=node/90
http://onopordum.blogspot.com/search?q=b%C3%B3bita
A tökéletes pillanatok
elrejtve álltak a
hallgatag szépségben –
hogy előcsalják őket
vágyaink - -
Love is to feel
People are to love them
You create your world
Több ez, mint első pillantásra felfogható
hgf
[2002. szeptember 29.
Weöres Sándor: A Tündér c. verse nyomán
Módosítva: 2004.]
Bóbita Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, ígér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.
Hajnali ködfal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Béka-király fia-lánya.
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sürüjében.
ghgjh
Bóbita Bóbita várj még,
Hadd szaladok tova véled,
Itt hagyom érte a kérdést,
Indulok, hordom a szépet.
Bontsd el a sűrű sötétet,
Tükrödön át ez a kékség,
Égi mesékből a szépség.
Rongy a szíved csodatündér –
Olyan, mint bárhol a nőben,
Játszom a férfi szívéért.
Pille a két szemed árnyán
Nézz fel az égre és gondolj
Arra, ki itt ül a párnán.
Nevessük együtt a szépet,
Visszakacag ránk a kétség:
Életen át, ki kísérhet?
Csókolok fehér eget –
Nem nyitja meg semmi érzés,
Gúnyosan elhagy e kérdés:
Miért kacsint öt fele hétszer?
Nem hiszed el, ha szeretlek,
S meghalok érted a végén.
- - -
Szárnyakat kérnék újra,
Nevetve csókot ígérnék,
Testet ölelve, bomolva.
Bár lennék Bóbita veled -
Táncolnék veled,
Játszanék veled,
Építnék veled!
... szeretnék, mindig...
hfkjhakjsg
Miután Borisszal, a szabadkai sráccal, aki fogtechnikusi szerszámkészletek forgalmazásával foglalkozik, megivott egy jegeskávét az Inkognitó nevű helyen, hazament. Az éjszaka kezdetén, a mosogatótálcában hidegvérrel szemlélte egy csótány kapaszkodását a tányérból kiálló villa nyelén. Majd amikor a vakvéletlennek folytán a kis szőröslábú lepottyant, ugyanolyan hidegvérrel szúrta át testén a kést, és szeletelte három különálló, és külön kapálózó darabra, amit aztán egyenként a szemeteskosárba potyogtatott.
Másnap, a Markó utcában, a bíróság épületének IV. emeletén, büntetőügyben szólították egy egészen kicsike tárgyalóterembe. Itt a megbilincselt vádlott, és öt törvényszéki szolga társaságában sokadszorra előadta egy csaknem nyolc hónappal ezelőtti fegyveres rablás történetét. S ezúton végre megköszönte T. Károly úrnak, aki kirabolta őt, hogy annak idején megengedte, hogy telefonjából a sim-kártyát kiszerelve adja át neki a készüléket – amivel jó pár felesleges kör lefutásától kímélte meg őt.
Befejezte.
- Kíván még valamit hozzáfűzni? – kérdezte a bírónő.
- Igen – szólt a sértett – úgy érzem, és ebbéli véleményemet a kezdetektől fenntartom, hogy nem akart ő nekem, tulajdonképpen rosszat. Nem is bántani akart, csak a helyzet hozta így. Valamire szüksége volt, és ez jutott eszébe – ami inkább szomorú… fantáziátlan. És igen: riadt volt, és elszánt, de legalább egyenes. Odaállt elém, szemtől szemben, és felvállalta a helyzetet. Semmi átverés, semmi alattomosság… egyszóval őt nem tartom velejéig romlott embernek. A zsebesektől ellenben, mentsen meg az ég!
- Jó, köszönjük szépen – vette át ismét a szót a bírónő – elmehet. Kérem, szólítsa a következő tanút!
Ezzel részéről a történet, mára legalábbis, befejeződött. Hazament. Főzött egy kávét, s a belvárosi bérház gangján rágyújtott egy cigaretta light-ra. A személyiség szabadsága… választási lehetőségek… szabad akarat… személyes történeteink… ilyen, és hasonló fogalmak kergetőztek agyában. Vett egy mély lélegzetet, s az égnek ama kicsiny, de legalább napfényes darabjára bámult, ami a sivár belső udvar fölött úszik, nap mint nap el. Aztán becsukta vázlatfüzetét, s elindult, hogy folytassa tovább az életet.
S így imádkozott:
„Istenem, add meg annak a fiúnak, hogy legyen még választási lehetősége. Hogy járhasson olyan utat, amin nem kell folyton félve hátranéznie. Kérlek, igazából szabadítsd meg őt!”
gjkhdkgs
[Dunaújváros, 2006. március 15.]
Tán ismét saját csapdánkba esünk…
még nem tudjuk, habár minden jel erre utal…
még mindig nem tudhatjuk.
Csak futunk a vérünk után – – magával szemben az ember
meglepően következetlen tud lenni olykor.
Mert persze, hogy boldognak kívánjuk látni életünket…
és mondjuk: azonnal.
De tán igaza lesz mégis az intő szónak, hisz
még alig ismerem – – s reggeli csókjaimra cserében
nincs rajongás, nincs kedvesen simogató,
becéző ujjacska hajamon…
Az egész – hogy is mondjam – túlzottan természetes,
és magától értetődő…
Próza máris, egyszerű szó: nincs dallam, nincs ritmus vagy
költészet kettőnk közt.
Olykor tán hiányzom
Olykor hiányzik ő is
És hiányzik, hogy eljátsszon testemen… pusztán a játék öröméért,
ahogy keze érinti nyakamat, hátamat, melleim, vagy a fülem tövét.
Céltudat és akaratmentes létezés – csak lélegzet, semmi több.
Megint zuhanás a létforma
Még tart, még zajlik bennem
S közben tanulom, hogy puhán fogjak majd talajt, kék foltok és
törések nélkül -
ehhez persze sokat-sokat kell zuhanni.
Bízom. Előbb-utóbb megtart valaki – egy időre…
Ugorhatok hát?
gjdhll
