Miután Borisszal, a szabadkai sráccal, aki fogtechnikusi szerszámkészletek forgalmazásával foglalkozik, megivott egy jegeskávét az Inkognitó nevű helyen, hazament. Az éjszaka kezdetén, a mosogatótálcában hidegvérrel szemlélte egy csótány kapaszkodását a tányérból kiálló villa nyelén. Majd amikor a vakvéletlennek folytán a kis szőröslábú lepottyant, ugyanolyan hidegvérrel szúrta át testén a kést, és szeletelte három különálló, és külön kapálózó darabra, amit aztán egyenként a szemeteskosárba potyogtatott.
Másnap, a Markó utcában, a bíróság épületének IV. emeletén, büntetőügyben szólították egy egészen kicsike tárgyalóterembe. Itt a megbilincselt vádlott, és öt törvényszéki szolga társaságában sokadszorra előadta egy csaknem nyolc hónappal ezelőtti fegyveres rablás történetét. S ezúton végre megköszönte T. Károly úrnak, aki kirabolta őt, hogy annak idején megengedte, hogy telefonjából a sim-kártyát kiszerelve adja át neki a készüléket – amivel jó pár felesleges kör lefutásától kímélte meg őt.
Befejezte.
- Kíván még valamit hozzáfűzni? – kérdezte a bírónő.
- Igen – szólt a sértett – úgy érzem, és ebbéli véleményemet a kezdetektől fenntartom, hogy nem akart ő nekem, tulajdonképpen rosszat. Nem is bántani akart, csak a helyzet hozta így. Valamire szüksége volt, és ez jutott eszébe – ami inkább szomorú… fantáziátlan. És igen: riadt volt, és elszánt, de legalább egyenes. Odaállt elém, szemtől szemben, és felvállalta a helyzetet. Semmi átverés, semmi alattomosság… egyszóval őt nem tartom velejéig romlott embernek. A zsebesektől ellenben, mentsen meg az ég!
- Jó, köszönjük szépen – vette át ismét a szót a bírónő – elmehet. Kérem, szólítsa a következő tanút!
Ezzel részéről a történet, mára legalábbis, befejeződött. Hazament. Főzött egy kávét, s a belvárosi bérház gangján rágyújtott egy cigaretta light-ra. A személyiség szabadsága… választási lehetőségek… szabad akarat… személyes történeteink… ilyen, és hasonló fogalmak kergetőztek agyában. Vett egy mély lélegzetet, s az égnek ama kicsiny, de legalább napfényes darabjára bámult, ami a sivár belső udvar fölött úszik, nap mint nap el. Aztán becsukta vázlatfüzetét, s elindult, hogy folytassa tovább az életet.
S így imádkozott:
„Istenem, add meg annak a fiúnak, hogy legyen még választási lehetősége. Hogy járhasson olyan utat, amin nem kell folyton félve hátranéznie. Kérlek, igazából szabadítsd meg őt!”
gjkhdkgs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése