2013. december 12., csütörtök

Adventi történet

Misa a melegszívű kisfiú

Az orosz Oktatásügyi Minisztérium 1994- ben két hívő misszionáriust bízott meg azzal, hogy kidolgozzanak egy olyan tananyagot, amellyel az iskolákba etikaórákon megtaníthatják a tanulóknak a bibliai alapelveket. Arra is fölkérték őket, hogy a börtönökben, a tűzoltóságon, a rendőrségen, valamint egy nagy árvaházban is tanítsanak. Később ők mondták el árvaházi élményüket: "Közeledett a karácsonyeste. Árváink életükben először hallották a karácsonyi történetet!
Amikor véget ért a történet, minden gyereknek adtunk három kis darab kartonpapírt, amiből egyszerű jászolt készíthettek. Kaptak egy kis sárga szalvétadarabot is, amit azután az útmutatásunk szerint vékony csíkokra téptek, és szalmaként a jászolba tették. Világosbarna filcből babformákat vágtunk ki, egy régi hálóingből pedig négyszögű flanelldarabokat, hogy a babáknak takarója is legyen. A gyerekek serényen dolgoztak, hogy összeállítsák apró jászlaikat, én pedig körbejártam közöttük, hogy segítsek, ha valamelyiküknek szüksége lenne rá. Minden rendben ment. Aztán ahhoz az asztalhoz értem, amelyiknél a hat év körüli kis Misa ült. Éppen elkészült a munkájával. Amikor szemügyre vettem a jászlát, elképedtem, mert nem egy, hanem két baba feküdt benne. Gyorsan hívtam a tolmácsot, hogy megkérdezzem a kisfiútól, miért így készítette a jászolt. A fiúcska széttárta a karjait, elgondolkozva nézte a pici jászolt. Aztán nagy komolyan belefogott a karácsonyi történet elmesélésébe.


Elmeséltük nekik, hogy József és Mária elment Betlehembe, de már nem volt hely számukra a fogadókban. Aztán hogyan született meg Jézus egy istállóban, és hogy fektették szülei egy jászolba. Amíg beszéltünk, a gyerekek és a nevelők lélegzet visszafojtva hallgattak bennünket. Némelyikük a szék legszélére csúszott, nehogy egy szót is elmulasszon abból, amit mondunk.
Életében először hallotta ezt a történetet, úgyhogy meglepett, milyen pontosan emlékszik rá. Mikor ahhoz a részhez ért, hogy Mária a kis Jézust a jászolba fektette, innen egészen sajátos módon folytatta:  "Amikor Mária a babát a jászolba tette, Jézus rám nézett, és megkérdezte, hogy hol lakom. Elmondtam neki, hogy nekem se mamám, se papám, se otthonom nincs. Akkor Jézus azt mondta, hogy lakhatnék nála. Azt feleltem, hogy ez nem megy, mert én nem tudok neki ajándékot adni,mint mások. De annyira szerettem volna Jézusnál lakni! Gondolkodtam, nincs-e valamim, amit odaajándékozhatnék neki. Eszembe jutott, hogy melegíthetném őt. Úgyhogy megkérdeztem Jézust: Hamelegen tartalak, az olyan lenne mint egy ajándék? Jézus erre azt felelte: Ha melegen tartanál, az volna a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam. Akkor befeküdtem mellé a jászolba, és Jézus rám nézett, és azt mondta, hogy most már vele maradhatok - mindig."
Mire Misa befejezte a történetét, elöntötték szemét a könnyek, és megállíthatatlanul patakzottak végig az arcán. Arcát kezébe temette, és fejét az asztallapra hajtotta. Két kis válla csak úgy rázkódott a keserves zokogástól. Ez az árva kisfiú talált valakit, aki sohasem hagyná el vagy bántaná őt. Valakit, aki mindig vele lesz.


[köszönöm Sz.Gábornak a történetet továbbá: a kép illusztráció]

2013. november 29., péntek

Jelenlétünk - mások szemével


néhány visszajelzés, ami írásos formát is öltött:

"Így levélben is gratulálok mindenkinek még egyszer a hihetetlen gazdag, figyelemmel, játékos, szabadsággal és örömtánccal teli előadásokhoz, a jamhez és a beszélgetéshez!" 
E

"Kedves Mindenki!
Ami a Trafó-s kontakt ünnepet illeti, csak a köszönet hangján szólhatok Mindenkihez! Csodálatos előadásokat láttunk. A Tánceániások által előadottak nagyszerűk voltak, amit a közönség tartós tapsa is visszaigazolt. Nagyon jó gondolat és hatásos megvalósítás volt az élő zene!
Újszerűek és ötletesek voltak a vendégcsoportok (megj.: ebben az összefüggésben pl. ÉNO) által előadott darabok, nekem, és a környezetemben ülőknek egyaránt tetszettek.
Azt hiszem, az eddigi kontakt ünnepek legjobbika volt a vasárnapi.
Mindenkinek gratulálok, és köszönöm ezt a szép délutánt!
Szeretettel küldöm üdvözletemet"  
P. M

"nagyon profik voltak az etüdök
(mondjuk én elfogult voltam az ÉNO-s és tánceániás részletekkel, sztem nagyon sokat érett a jelenléte a csapatnak)" 
I

"nekem az ÉNO-s etűd volt az abszolút reveláció, ha lehet ilyet mondani, a tánceánia meg fantasztikusan DÚS volt, 15 fővel, elképesztő!!!!
nagyon jó volt ott lenni veletek:)" 
A


és néhány kép:
(nem tudom, ki a fotós)
  
  


 

2013. november 28., csütörtök

New Earth Physiology – Activating the Vagus Nerve

Original article by Angela Savitri Petersen
WHAT IS THE VAGUS NERVE?
The 10th of the cranial nerves, it is often called the “Nerve of compassion” because when it’s active, it helps create the “warm-fuzzies” that we feel in our chest when we get a hug or are moved by something…


tovább a cikkhez: erre kattintva


* * *



WHAT IS THE VAGUS NERVE?
The 10th of the cranial nerves, it is often called the “Nerve of compassion” because when it’s active, it helps create the “warm-fuzzies” that we feel in our chest when we get a hug or are moved by something…
The vagus nerve is a bundle of nerves that originates in the top of the spinal cord. It activates different organs throughout the body (such as the heart, lungs, liver and digestive organs). When active, it is likely to produce that feeling of warm expansion in the chest—for example, when we are moved by someone’s goodness or when we appreciate a beautiful piece of music.
Neuroscientist Stephen W. Porges of the University of Illinois at Chicago long ago argued that the vagus nerve is [the nerve of compassion] (of course, it serves many other functions as well). Several reasons justify this claim. The vagus nerve is thought to stimulate certain muscles in the vocal chamber, enabling communication. It reduces heart rate. Very new science suggests that it may be closely connected to receptor networks for oxytocin, a neurotransmitter involved in trust and maternal bonding.
Arizona State University psychologist Nancy Eisenberg has found that children with high-baseline vagus nerve activity are more cooperative and likely to give. This area of study is the beginning of a fascinating new argument about altruism: that a branch of our nervous system evolved to support such behavior.
STRESS & THE VAGUS NERVE
Your body’s levels of stress hormones are regulated by the autonomic nervous system (ANS) [3]. The ANS has two components that balance each other, the sympathetic nervous system (SNS) and the parasympathetic nervous system (PNS).
The SNS turns up your nervous system. It helps us handle what we perceive to be emergencies and is in charge of the flight-or-fight response.
The PNS turns down the nervous system and helps us to be calm. It promotes relaxation, rest, sleep, and drowsiness by slowing our heart rate, slowing our breathing, constricts the pupils of our eyes, increases the production of saliva in our mouth, and so forth.
The vagus nerve is the nerve that comes from the brain and controls the parasympathetic nervous system, which controls your relaxation response. And this nervous system uses the neurotransmitter, acetylcholine. If your brain cannot communicate with your diaphragm via the release of acetylcholine from the vagus nerve (for example, impaired by botulinum toxin), then you will stop breathing and die[6].
Acetylcholine is responsible for learning and memory. It is also calming and relaxing, which is used by vagus nerve to send messages of peace and relaxation throughout your body. New research has found that acetylcholine is a major brake on inflammation in the body [4]. In other words, stimulating your vagus nerve sends acetylcholine throughout your body, not only relaxing you but also turning down the fires of inflammation which is related to the negative effects from stress[1].
Exciting new research has also linked the vagus nerve to improved neurogenesis, increased BDNF output (brain-derived neurotrophic factor is like super fertilizer for your brain cells) and repair of brain tissue, and to actual regeneration throughout the body.
HEALTH, LONGEVITY & AGING
As you get older, your immune system produces more inflammatory molecules, and your nervous system turns on the stress response, promoting system breakdown and aging.
That’s not just talk. It’s backed by scientific studies.
For example, Kevin Tracey, the director of the Feinstein Institute for Medical Research, discovered how the brain controls the immune system through a direct nerve-based connection.
He describes this as the inflammatory reflex (i). Simply put, it is the way the immune system responds to the mind.
Let me explain.
You immune system is controlled by a nerve call the vagus nerve.
But this isn’t just any nerve.
It is the most important nerve coming from the brain and travels to all the major organs.
And you can activate this nerve — through relaxation, meditation, and other ancient practices, such as the Mayan system of Light Language, combined with Vagus Nerve Activation Techniques given recently by the Group & Steve Rother, the Vagus Nerve can be activated and worked with energetically through geometry, frequency, color, and light.
What’s the benefit of that?
Well, by activating the vagus nerve, you can control your immune cells, reduce inflammation, and even prevent disease and aging!
It’s true. By creating positive brain states — as meditation masters have done for centuries — you can switch on the vagus nerve and control inflammation.
You can actually control your gene function by this method. Activate the vagus nerve, and you can switch on the genes that help control inflammation. Inflammation is one of the central factors of disease and aging.
CELLULAR REGENERATION
Even more fascinating was the discovery that our bodies can regenerate at any age.
Diane Krause, MD, PhD, from Yale University discovered that our own innate adult stem cells (cells that can turn into any cell in the body from our bone marrow) could be transformed into liver, bowel, lung, and skin cells. (ii)
This is a phenomenal breakthrough.
Here’s why.
It means that we have the power to create new cells and renew our own organs and tissues at any age.
And how are these stem cells controlled?
You guessed it: the vagus nerve.
For example, Theise et al. [5] have found that stems cells are directly connected to the vagus nerve. Activating the vagus nerve can stimulate stem cells to produce new cells and repair and rebuild your own organs.
So relaxation — a state of calm, peace, and stillness – can activate the vagus nerve.
And the vagus nerve, in turn, activates your stem cells to regenerate and renew your tissues and organs.
RELAXATION & MEDITATION
Scientists have even shown how meditation makes the brain bigger and better.
They’ve mapped out the brain function of “professionalmeditators” by bringing Tibetan lamas trained in concentration and mental control into the laboratory.
The result? They found higher levels of gamma brain waves and thicker brain cortexes (the areas associated with higher brain function) in meditators. (iii)
Relaxation can have other powerful effects on our biology.
In biology, being a complex system that can adapt to its environment and that is resilient and flexible is critical to health.
The same is true for us.
The more complex and resilient we are, the healthier we are.
Take, for example, our heartbeat.
Its complexity is called heart rate variability (HRV) or beat-to-beat variability. The more complex your HRV, the healthier you are. The least complex heart rate is the worst — a flat line.
So what does this have to do with relaxation?
The HRV is also controlled by the vagus nerve.
As you can see, turning on the relaxation response and activating that vagus nerve is critical to health.
Activating the Vagus Nerve Will:
* Reduce inflammation
* Help regenerate your organs and cells by activating stem cells
* Increase your heart rate variability
* Thicken your brain (which normally shrinks with aging).
* Boost immune function
* Modulate your nervous system
* Reduce depression and stress
* Enhance performance
* Improve your quality of life
Not bad for just learning to chill out!
COMPASSION & DNA
Elizabeth Blackburn, PhD, who discovered telomeres, explained that, ultimately, they become so short that the end of our DNA unravels and we can no longer replicate our cells, so they die.
Remarkably, mental stress produces a more rapid shortening of the telomeres — and leads to faster aging.
What’s even more remarkable?
In a study of caregivers of sick patients, the health of the caregivers’ telomeres was determined by their attitude!
It sounds impossible, but it’s true.
The caregivers who felt the care to be a burden had shorter telomeres, while those who saw their work as an opportunity to be compassionate had no shortening. (iv)
The Dalai Lama said that the seat of compassion is actually biological and — necessary for survival.
Perhaps the development of compassion and wisdom in coping with unfavorable life conditions is the true key to longevity.
It just may be that working to understand our true nature through the cultivation of our minds and hearts with positive practices like meditation or similar techniques is critical to health and longevity.
The ways we can change our bodies through changing our minds is not longer a theory.
There is a new scientific language to understand how the qualities of the mind control the body through effects on the vagus nerve, immune cells, stem cells, telomeres, DNA, and more.
Remember, your body has all the resources and infinitely adaptable systems to self-regulate, repair, regenerate, and thrive.
You simply have to learn how to work with your body, rather than against it. Then you can have a healthy, thriving life – and live out your full lifespan, which can be as high as 120+ years!
LOVE
But here’s something even cooler – the research that Dacher Ketlner, director of the Social Interaction Laboratory at the University of California, Berkeley is doing shows that stimulating that vagus nerve is not only good for you – it’s good for the planet!
“Our research and that of other scientists suggest that activation of the vagus nerve is associated with feelings of caretaking and the ethical intuition that humans from different social groups (even adversarial ones) share a common humanity. People who have high vagus nerve activation in a resting state, we have found, are prone to feeling emotions that promote altruism – compassion, gratitude, love and happiness.”
There you go. Do it for love.

references:


Source:
http://eiriu-eolas.org/2013/06/15/activating-the-vagus-nerve/ 

2013. november 27., szerda

Kontakt ünnepi forgatag...

... avagy mi van, ha nem elég a fény a fotózáshoz, de a vakut nem szeretem használni

 

 

 


CI 41, Trafó, Budapest, 2013. 11. 24.

2013. november 22., péntek

Fogyatékosságtól a tartalmazásig (from Disability to Inclusivity)


Egy Angol ismerőssel, kollégával beszélgettem az imént, és az elmúlt hétvége tapasztalásaival együtt most mindez írásra sarkall…
Mert mi is az, hogy rokkant, munkaképtelen (disabled)? Itt Budapesten / Magyarországon Tom, amikor táncórát tart, tolmács nélkül tulajdonképpen munkaképtelen, de legalábbis hátrányos helyzetben van, vagyis disabled… “someone with special needs”.
Angliában már jó ideje úgy tartják, hogy a “hátrányos helyzetűség” szociális fogalom, ugyanis szociális (társadalmi) tényezőkön múlik. Ha ugyanis a társadalom akadálymentes (accessible) épületeket, közlekedést, köztereket stb. biztosít, Braille-írással és hangjelzéssel is tájékoztat, akkor ez a fajta akadályozottság áthidalható. Pont úgy, mint egy tolmáccsal az idegennyelvűség is.
A handicapped (nyomorék, fogyatékos) kifejezés pedig kifejezetten sértő, hiszen a szó eredetéből fakadóan valamiféle koldulást jelez. 
Angliában mostanra[1] kialakulóban van az a szemlélet, amit az “inclusivity” kifejezéssel írnak le, s ami valamiféle beleértettséget, tartalmazást takar. Valahogy úgy, mint ahogy én azt láttam, tanultam a tapasztaltabb kollégáimtól az ArtMan Egyesület berkein belül... pl. annak a keresése, hogy mi lehet az a felület, ahol egyenlőek tudunk lenni? És mik azok a formák és tartalmak, amit a másik tud megajánlani, kínálni nekem, ami az ő egyediségéből fakad? Hogyan tudunk olyan teret biztosítani, ahol dönthet mindenki saját maga, felelősséggel önmagáért és egymásért. Ahol ilyen értelemben felnőttként van kezelve minden egyén.
Valahol itt kezdődik az az “inclusive practice”, amire nem tudok megfelelő Magyar kifejezést hirtelen[2], de amire szerencsére itthon is akadnak példák. Ebből a “tartalmazásból” és egymás inspirálásából nov. 24-én, most vasárnap délután a Trafóban, a Kontakt Ünnep keretében, minden bizonnyal egy kis ízelítőt is kaphat, aki erre szánja a vasárnap délutánt.







[1] az orvosi modell (medical modell, diagnózis felől közelít) és a szociális modell (social modell, akadálymentesítés felől közelít) után
[2] szó szerinti fordításban kb. beleértett/belefoglalt gyakorlat

2013. november 14., csütörtök

A kivonatoló

9 - fél 10 körül érkezik, hatalmas utazókofferét és az összetekert matracot mindig magával hozva.
Ha észrevesz, bólint, hogy Szia-szia!
Megkérdezi, feltennénk-e neki vizet a teához. És áll a résre nyitott üvegajtó előtt. És áll, míg mi dolgozunk tovább. Most nem beszél, de azt érzem, beszélgetni szeretne.
Összenézünk a kolléganőmmel - engem nem zavar, ha az ajtón belül áll... engem se.
Behívom, de köszöni, nem fázik, kint marad.
Kész a víz, hát elcsoszog a megbarnult, műanyag teázós edényéért. Teletöltjük.
Köszi-köszi! - mondja, mikor színültig van az edény, s ezzel visszatér irodájába, a virgágyás kőperemére, s folytatja a kivonatolást.
100 forintos könyveket olvas, amit a közeli antikváriumban vásárol, és miközben olvas, aláhúzza a lényeget. Kivonatol. Egész nap, minden nap, munkaidőben.
Kis időkre megáll, beszélget a boltossal, a virágárussal, vagy velünk, hogy mi történt a városban.
Teázik. S mostanában köhög. Van egy fém doboza, amibe köpni szokott.
Sosem szemetel, sosem kiabál.
13 éve az utcán él.
A kolléganőim szerint fogyatékos.
Én nem tudom, milyen 13 évig az utcán élni.

A postás

Körülbelül 50-55 Kg lehet az egész ember... pici, vékonyka, törékeny csontú.
Szemüvege lecsúszva hajlott orrának közepéig.
Felküzdi magát a buszra. Jobban mondva azt a mérhetetlen mennyiségű papírt, és azt az esetlenül mozdítható kerekes kocsit, amit cipel.
A kocsi színültig van levéllel, fognia kell, hogy fel ne boruljon, s vállán kereszben átvetve a postástáskája, tágra nyitott szájjal, hiszen az is úgy meg van tömve borítékokkal, hogy lehetetlen volna becsukni.
Beilleszti a kocsit a busz közepén az üres részbe, s úgy helyzkedik, hogy a vállán csünggő táska sarka meg legyen támasztva a kocsin, átadva ezzel egy darabka súlyt a padlónak.
Szusszan egyet, visszatolja szemüvegét.
S már jön is a fiatal nő, hogy elnézést, a babakocsihely, nem tudnak felszállni...
Reménytelen, lemondó pillantással arrébb vonszolja kerekes kocsiját, helyet adva a babakocsi-monstrumnak a busz közepén. Vékony, görcsös ujjaival kapaszkodni próbál. Sok helye nincs, és máris megint a teljes táska az ő vállát húzza.
Néhányan döbbent szánakozással tekintenek félve a postásra... Miért kell ennyi súlyt cipelnie egy ilyen pici embernek? És egyáltalán, ez a kornak legmegfelelőbb postai elosztó módszer?
A nő két megálló után leszáll. A postás pedig áll tovább, rezignáltan a terhek alatt.
Valami párbeszéd mintha folyna benne - figyelem arcának mozgását.
Jó 10 percig utazunk így. Szeretném megszólítani, hogy vajon minden nap ennyit cipel? De nem merem...
Aztán leszáll, s én nézek utána.
Jobb válla, amin a postástáska súlya ül, legalább 5 centivel lejjebb van, mint a másik.


2013. október 30., szerda

A figyelem köt minket össze - interjú a RehabPortal-on

A Civil Liciten kalapács alá kerül egy stresszkezelő önismereti és együttműködési tréning. Az ARTMAN szakemberei a stressz (mint reakció) felismerésére és oldására tanítanák a menedzsereket. Az interjúra három munkatársuk érkezett. Hivatásuk, hogy fogyatékossággal élő személyekkel táncolnak, alkotnak és adnak elő.

a cikk: itt olvasható


a fotókat a Tánceánia Együttes próbáin készítettem

2013. október 20., vasárnap

Merre

Meglehet, hogy a közeledéshez előbb távolodnunk kell...
Távolodni... De meddig tart még egybe az a kötelék,
amit szeretetből próbálunk fonni olyan napokon, amikor
nem éppen szaggatjuk azt?
"Tüskewar"
Merre billen az arány?

2013. október 8., kedd

Kezdetek ismét

Kezdetek, több ok miatt...
kezdem hamarosan az új képeket felvázolni, megfesteni,
és kezdet, mert egyre inkébb térek vissza a kezdetekhez, ahonnan indultam...
Festék illat, matéria, az alkotás intim magánya...


A Himnuszok c. sorozatom hamarosan a Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben, a Fejér Megyei Zárlat keretében.

2013. szeptember 26., csütörtök

Kedd este - KÉPekben

 
     






 
Határvidékek
Atlasz Bennem (szóló) - Köztes Tér (integrált előadás)

fotók: Mészáros Csaba

2013. Szeptember 24.
Bethlen Téri Színház

2013. szeptember 9., hétfő

Gondolatok a térd felől

Napok óta fáj a térdem, és kicsit a derekam meg a bokám is. Nem nagyon, épp csak tudatják, hogy figyelmet kérnek... az ízületek... a mozgás szervei, a test szerkezeti elemei...
Ez gondolkodásra késztet.
Minden mozdulat ezer apró részlet együttes fennállása. És aztán egy újabb mozdulat. Többnyire ezekre nem is kell figyeljek, automatikusan dolgozik a test. S hogy mi kell a mozgás szabadságához és öröméhez? Kapásból rávágnám, hogy a mozgásszervek épsége... de akár csak fázva, vagy fájó gyomorral, feszült idegrendszerrel, gyulladásban lévő légzőszervekkel, nem ugyanaz mozdulni. És még a gondolat símasága, akadálymentessége, szabad áramlása is kell ahhoz, hogy igazán önfeledt lehessen a mozgásom (táncom). Lassan ott tartok, hogy tulajdonképpen minden kell hozzá... az érzelmek, a gondolati szabadság (vagy üresség), a test minden szervének és sejtjének kiegyensúlyozott működése, megfelelő külső-belső állapot.
Minden apró eltérés változást hoz.
Ugyanakkor minden apró eltéréssel, disszonanciával, jelzéssel lehet dolgozni... táncolni.
És ekkor történik (történhet) a csoda: az önfeledt és örömteli mozgás, tánc elfeledteti, áthangolja, éltörpíti és kisimítja az előtte fennálló fájdalmakat, feszültséget, és gyógyít. Akár csak arra a néhány percre, amíg semmi másra nem figyelek, csak a mozdulatok áramlására, de sokszor ezen túl is. Mint ahogy a meditáció is áthangol, az ima is feltölt, úgy a táncnak, az elvárásoktól és görcsöktől megszabadított mozgásnak is van ilyen öngyógyító csodája.
Amikor nem a térdre, hanem az egészre, az egységre figyelek... sőt, nem is figyelek.
Amikor pillanatokra visszaölel a mindenség, a teljesség.
No de mi van akkor, amikor másoknak (közönségnek) táncolunk?


  
a képek illusztrációk, forrás: internet

2013. július 27., szombat

Az érzékelés dimenziói - VÖRÖS ZAJ

egy vagyok a sokból, a mindenből
az egészben egy suhanásnyi mozzanat
s az általam kibocsátott rezgések a folyamatos mozgás részévé válnak
nem egyetlen, nem főszereplő - csupán része a dolgoknak... aktív részese
és mindig áramlik, rezeg szűntelen, az élet lüktetése minden teremtett anyagban
a látszólagos stabilitásban és álandóságban is minden csupa változás

nem kellett sok, hogy megszeressem Kerstin gondolkodását
azt az alázatot, ami megjelenik benne a világ figyelése során
azt az egyszerű optimizmust, amit sugároz
és amire, ahogyan irányítja a figyelmet

így a jelenségek érdekessé válnak... kíváncsiság ébred bennem...
mit is mér pontosan egy szeizmométer? és ebből hogyan lesz mozgás és hang? hol történik a jelenségek dimenzióváltása? mikor válik számunkra is érzékelhetővé egy-egy dolog? és mi az a nitinol huzal? hogyan működik? mitől jön mozgásba ez a függesztett, szuperkönnyű szobor? és hogyan tudunk egymásra hatni?

 

 

Műcsarnok gyönyörű, üres terében lóg, szeptemberig 
és fáradhatatlanul zsong, és lebeg a szobor, az egyensúlyt keresve,
egyikeként azoknak a példáknak, hogyan tud találkozni a tudomány a művészettel...
és példaként arra is, amit egy ideje tudok: hogy művésznek leni, leginkább gondolkodsmód...

[megnyitó: 2013 Július 26., fotó forrása: Kerstin Ergenzinger, Borbély Viktor]

2013. május 27., hétfő

Carly's voice

Cikk és videó Carly-ról, egy autista tiniről: a linken

"Your inner voice will find its way out. Mine did."


2013. április 7., vasárnap

Folyamatok - Hangzár Emesével


Hangzár / Sequestered sound c. szóló
táncolta: Kovács Emese 
2013 január, Szóló-Duó Fesztivál, MU Színház, Budapest

Évekkel ezelőtt, egy iskolai feladat kapcsán láttam Emesétől egy szólót. Volt benne valami, ami nagyon megfogott, és éreztem, hogy ebből a vonalból kiindulva, szeretnék koreográfusként dolgozni vele... ám akkor még egy darabig nem adódott rá tér és idő. Aztán a 2013-as Szóló-Duó Fesztivál felhívása kapcsán mindketten azt éreztük, hogy most jött el az ideje.
Improvizációval kezdtünk dolgozni. Egyrészt Emese mozdulati karakteréből szerettem volna kiindulni, másrészt utakat kerestünk: izolációs utakat. Hogyan tud egy időben különféle testrészekkel, különféle karakterű mozdulatokat megvalósítani (ez volt az egykori szóló témája). Ezt követően képeket adtam neki, amiket átszűrve magán, alakult a szóló mozgásvilága.

Közben kezdett megszületni mindkettőnkben a téma: a szó kimondása előtti állapotot, folyamatot szerettük volna megragadni. Ahogy egy gondolat először belül kezd megfogalmazódni, tudatos szintre emelődni (sokszor már itt elakadnak dolgok), majd a gondolatot hogyan hozom feljebb és feljebb, egészen a hangszálak megrezdítéséig, és a szavak megformálásáig. Honnan, hova tart a gondolat? Hogyan transzformálódik szóvá? És milyen nehéz belső út megtalálni a megfelelő szavakat... amelyek legközelebb állnak a gondolathoz?
S közben mégis ott a vágy a megosztásra: hogy valaki megértsen, hogy kommunikálni tudjak… Vagy ott a kényszer, hogy felelni kell… és bennünk a gondolat bugyborog, és feszít, és elakad a toroknál, majd ismét elindul, míg végre, végre sikerül kigurulnia a szájon. És ki lett mondva, és már útjára engedtük, már tőlünk függetlenül él, már szavakká formálódott, és a másik emberre van bízva, hogy megérti-e… avagy hogyan érti meg. Kimondtam. Felszabadultam. Megnyugodtam. Vége. Vagy épp most kezdődik?

[próba a SÍN-ben]


Szeretem, ha az adott személy, akivel dolgozom, beleszűrődik a készülő darabba. Mindig azzal dolgozom, „ami van”... ami ott és akkor megjelenik, bennem, benne, kettőnk között. 
Emesével nagyon jó volt dolgozni. Nem féltünk egymástól, nem szégyelltünk semmit a másik előtt, átjárhatóvá váltunk a másik számára. Úgy is mondhatom, hogy inspiráltuk egymást. És akármilyen fáradtan, vagy frusztrációkkal teli érkeztem is a próbákra, egy rövid idő vagy némi verbális kiventilálás után teljesen a munkának tudtam szentelni magam. Többször is úgy jártam, hogy a próba végére több energiám volt, nyugodtabb voltam, stabilabb…elfeledkeztem a saját problémákról.

Izgalmas volt rájönni, hogy engem sokkal inkább a "folyamat" érdekel, ahogy az energia egyik helyzetből a másikba átáramoltatja a testet, Emese pedig képekben gondolkodik, végpontokban, testhelyzetekben. Aztán az volt a kérdés, hogy hogyan tudom elérni, hogy mégis (vagy egyre inkább) a folyamatra, az átalakulásra, a két "végpont" közötti útra tudjon figyelni. Hogy az út vigye el a "végpontokig".

Örülök ezeknek a tapasztalatoknak.

[felvételt a szólóról a blog 'video' nevű oldalán találsz]

2013. április 1., hétfő

Zsófi fekete asszonyai

[2012. november]

film az Élőkép videoinstallációjához
XY Emberi méltóság és a MOME c. kiállítás, MÜPA, Budapest

... az egyik lepel engem takar...

videó: a Youtube-on




2013. március 26., kedd

IKF - Atlasz

[2013.Márc.09.]

Összesen nyolc napnyi munka után, megküzdve nem kevés nehézséggel: bemutató... munkabemutató.
A készülő szólóm előtanulmánya, és egyben remek tapasztalati terep volt ez a rövid munkafolyamat a KET négy (illetve öt) táncosával.

fotó: Boda Gábor

Vida Virág szavaival ami született:
"... szépen átgondolt szerkezetű, jó ritmusú előadás születik meg kezei között. A tudatosság erőteljes vonalvezetést ad a struktúrának, szereplőitől azonban mégsem vonja meg az improvizációs lehetőségeket. A színpadon nézőtérszerűen elhelyezett húsz székből legvégül csak öt marad a játéktérben; az egyszerű, de találékony kellékhasználat mögött jól érzékelhető a tudatos rendezői szándék, mely a teret folyamatosan bontja le. A bent maradó öt széken négy táncos (két férfi és két nő) osztozik, és ezáltal izgalmas diszharmónia, feszültség keletkezik a tárgyak alkotta páratlanság és a fellépők általi párosság ellentmondása miatt. Eközben a térbeli helyzetek lehetőségének száma meghatványozódik, csakúgy, mint a szereplők közötti viszonyrendszer lehetséges változásai is. Az üres szék, összezavaró űrt teremt, olyan érzésünk van, hogy valaki hiányzik."

A teljes kritika itt olvasható. Az Ifjú Koreográfusok Fórumáról szóló rész a cikk második felében.

fotó: Dusa Gábor

További képek a FaceBook-on