Bóbitám

[2002. szeptember 29.
Weöres Sándor: A Tündér c. verse nyomán
Módosítva: 2004.]

Bóbita Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, ígér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita épít,
Hajnali ködfal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Béka-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sürüjében.

ghgjh

Bóbita Bóbita várj még,
Hadd szaladok tova véled,
Itt hagyom érte a kérdést,
Indulok, hordom a szépet.

Bóbita Bóbita kérlek,
Bontsd el a sűrű sötétet,
Tükrödön át ez a kékség,
Égi mesékből a szépség.

Bóbita Bóbita halj meg!
Rongy a szíved csodatündér –
Olyan, mint bárhol a nőben,
Játszom a férfi szívéért.

Bóbita Bóbita ébredj,
Pille a két szemed árnyán
Nézz fel az égre és gondolj
Arra, ki itt ül a párnán.

Bóbita Bóbita jöjj még,
Nevessük együtt a szépet,
Visszakacag ránk a kétség:
Életen át, ki kísérhet?

Kékre fagyott Bóbitával
Csókolok fehér eget –
Nem nyitja meg semmi érzés,
Gúnyosan elhagy e kérdés:

Miért játszunk mindig a mással?
Miért kacsint öt fele hétszer?
Nem hiszed el, ha szeretlek,
S meghalok érted a végén.

- - -

Bár lennék Bóbita mindig!
Szárnyakat kérnék újra,
Nevetve csókot ígérnék,
Testet ölelve, bomolva.

Bár lennék Bóbita veled -
Táncolnék veled,
Játszanék veled,
Építnék veled!

... szeretnék, mindig...

hfkjhakjsg

Nagyon régi írka-firkák rendezetlen sora_No2

hgsodhfo
Feltörték szemeim a karikák.
Viszket - már szinte fáj.
Krónikus álmosságban szenvedek.

Táncolni kéne, tovább...
hogy vigyen a lendület.

[2000. jan.]


Kurva vagyok.
Árulom magam.
Nem kellek senkinek.

Csinálni akarok valamit.
Olyat, mint az.
De az nem az.

[2000. febr.]


És fölöttünk a végtelen égbolt -
kivirágzik a sivatag a vihar után.

[2000. febr.]


Játszom.
Velejéig romlott vagyok.
Érzelmeitekkel játszom.
Veszélyes.
Élvezem.
Nem tudok választani.
Nem is akarok.
Jól érzem magam köztetek.
Szeretem mindőtök.

[2000. febr.]


Kurva vagyok.
És szent.

Vigyél már haza!

[2000. febr.]


Leszarok.
Mindent leszarok.
Mert mindent akarok.
Mindent akarok.
S mindent egyvalakiben.

[2000. febr.]


Ez most más.
Ez most én vagyok.

[2000. febr.]


Mindenkinek megvan a
maga ördöge.
Nekem kettő is jutott.

[2000. febr.]
gkjhks

Kontaktus

[2000. jan.]

Néztelek - néztél.
Láttalak - kértél.
Szántalak - féltél.
Vártalak - késtél.
Megmagyaráztad.
Meghallgattalak.
gsdfgd

Nagyon régi írka-firkák rendezetlen sora_No1

gizgfai
S amiről leginkább azt hisszük,
az nem az
s amiről a legkevésbé,
az az.

[2000. jan.]


Megkereslek, hogy megkeress.
[2000. jan.]


Tudom

Nagyon jónak kell lennem.
A legjobbnak.
Vagy nagyon őszintének. 
S akkor egyszersmind megszereztem
a jogot, hogy őrült lehessek.

[2000. jan.]


Egyszerűen csak

Az, hogy rajzolok, még
nem jelenti azt, hogy
tudok is rajzolni.
Egyszerűen csak rajzolnom
kell, és kész.

Az, hogy írok, még
nem jelenti azt, hogy
tudok is írni.
Egyszerűen csak írnom
kell, és kész.

Az, hogy játszom, még
nem jelenti azt, hogy
tudok is játszani.
Egyszerűen csak játszanom
kell, és kész.

Az, hogyszeretek, még
nem jelenti azt, hogy
tudok isszeretni.
Egyszerűen csak szeretnem
kell, és kész.

[2000. jan.]


Magyarázat, utószó

Nem. Nem azért, mert nekem nehezebb az életem, mint neked. Nem is azért, mert én érzékenyebb vagyok. És nem választott ki senki sem.
Csak azért, mert nekem írnom kell, és festenem kell,
neked pedig gyógyítani, tanítani,
tudni és tanulni,
számolni, eladni vagy venni -
s megmagyarázni, amit én érzékelek.

[2000. jan.]

 

Az idő elmúlt...

néha fájnak a csodák

minden elveszett - kivéve a ceruzám.


Magunkkal hozunk minden eddigi életet, s minden eddigi halált.



Párbeszéd

- Képzeljek, vagy nevessek? - így szólott a kérdés. 
- Képzeld azt, hogy nevetsz! - így szólott a felelet.

[2000. jan.]


Ma

Ma nem akartam azt, hogy
jöjj és szeress.
Ma nem akartam azt, hogy
tudd: most lehet.
Ma nem akartam, hogy
elhidd, hogy lásd.
Ma nem akartam mosolyod,
mosolyom árán.
Ma nem akartam azt,
amit már sokszor.
Ma nem akartam
vonzani a vonzót,
hallani a hallót, 
érteni az értőt,
hinni a hívőt...
Ma egyáltalán semmit
nem akartam.

[2000. jan.]

Post humus

[Budapest, 2007. dec. 02.]

A por világa fölé emelkedni...?
Nem!
Egyesülni vágyom, a világ porával.
Átélni, megízlelni azt, és megérteni:
mitől por a por.
És mitől világ a világ,
és vajon van-e különbség az út pora,
s a világ pora között?

Ma elüt a villamos -
már nem vagyok többé.
Postumus hamvasszatok
s a szélnek adjatok
nászajándékul oda.
vfdsd

Hajnal

[Budapest, 2007. aug.]

Vékony szájú, vékony hajú, keveset
mosolygó fajta volt ő...
Évekkel fiatalabb nálam, de
még legalább ugyanennyivel
idősebbnek tűnik.
De hisz annyi örülni való
akad az életben!
És ő már megint fáradt...
Szigorú.
gfdgfs

Papírhalmok

[Budapest, 2007. júli. 23.]

Nincs mitől félnem. Ezt most nem tudom, miért mondom, mert nem ezt akartam ide írni, de így érzem.
Nincs mitől félnem.
A vonaton a srác, aki a gyárban dolgozik, s a kalauz a másik vonaton... mindketten úgy jöttek.
Nem hívtam őket. Csak jöttek, és meséltek magukról.
Nem tudom, mi ez, de olykor csak úgy jönnek, és mesélnek az emberek magukról.

Most nincs bennem az a mérhetetlen vágy. Csak...

Csak épp megjött, akit vártam. Most rendel a pultnál. Egy kicsi kólát, jég nélkül, meg egy shake-et. Aztán hajrá. Mostmár csak végére érünk a papírhalmoknak.
gfslkjglksj

Személyes szabadságaink

[ Budapest, 2005. május 17.]

Miután Borisszal, a szabadkai sráccal, aki fogtechnikusi szerszámkészletek forgalmazásával foglalkozik, megivott egy jegeskávét az Inkognitó nevű helyen, hazament. Az éjszaka kezdetén, a mosogatótálcában hidegvérrel szemlélte egy csótány kapaszkodását a tányérból kiálló villa nyelén. Majd amikor a vakvéletlennek folytán a kis szőröslábú lepottyant, ugyanolyan hidegvérrel szúrta át testén a kést, és szeletelte három különálló, és külön kapálózó darabra, amit aztán egyenként a szemeteskosárba potyogtatott.

Másnap, a Markó utcában, a bíróság épületének IV. emeletén, büntetőügyben szólították egy egészen kicsike tárgyalóterembe. Itt a megbilincselt vádlott, és öt törvényszéki szolga társaságában sokadszorra előadta egy csaknem nyolc hónappal ezelőtti fegyveres rablás történetét. S ezúton végre megköszönte T. Károly úrnak, aki kirabolta őt, hogy annak idején megengedte, hogy telefonjából a sim-kártyát kiszerelve adja át neki a készüléket – amivel jó pár felesleges kör lefutásától kímélte meg őt.

Befejezte.

- Kíván még valamit hozzáfűzni? – kérdezte a bírónő.

- Igen – szólt a sértett – úgy érzem, és ebbéli véleményemet a kezdetektől fenntartom, hogy nem akart ő nekem, tulajdonképpen rosszat. Nem is bántani akart, csak a helyzet hozta így. Valamire szüksége volt, és ez jutott eszébe – ami inkább szomorú… fantáziátlan. És igen: riadt volt, és elszánt, de legalább egyenes. Odaállt elém, szemtől szemben, és felvállalta a helyzetet. Semmi átverés, semmi alattomosság… egyszóval őt nem tartom velejéig romlott embernek. A zsebesektől ellenben, mentsen meg az ég!

- Jó, köszönjük szépen – vette át ismét a szót a bírónő – elmehet. Kérem, szólítsa a következő tanút!

Ezzel részéről a történet, mára legalábbis, befejeződött. Hazament. Főzött egy kávét, s a belvárosi bérház gangján rágyújtott egy cigaretta light-ra. A személyiség szabadsága… választási lehetőségek… szabad akarat… személyes történeteink… ilyen, és hasonló fogalmak kergetőztek agyában. Vett egy mély lélegzetet, s az égnek ama kicsiny, de legalább napfényes darabjára bámult, ami a sivár belső udvar fölött úszik, nap mint nap el. Aztán becsukta vázlatfüzetét, s elindult, hogy folytassa tovább az életet.

S így imádkozott:

„Istenem, add meg annak a fiúnak, hogy legyen még választási lehetősége. Hogy járhasson olyan utat, amin nem kell folyton félve hátranéznie. Kérlek, igazából szabadítsd meg őt!”

gjkhdkgs

Hiány

[Dunaújváros, 2006. március 15.]

Tán ismét saját csapdánkba esünk…
még nem tudjuk, habár minden jel erre utal…
még mindig nem tudhatjuk.
Csak futunk a vérünk után – – magával szemben az ember
meglepően következetlen tud lenni olykor.
Mert persze, hogy boldognak kívánjuk látni életünket…
és mondjuk: azonnal.
De tán igaza lesz mégis az intő szónak, hisz
még alig ismerem – – s reggeli csókjaimra cserében
nincs rajongás, nincs kedvesen simogató,
becéző ujjacska hajamon…
Az egész – hogy is mondjam – túlzottan természetes,
és magától értetődő…
Próza máris, egyszerű szó: nincs dallam, nincs ritmus vagy
költészet kettőnk közt.

Olykor tán hiányzom
Olykor hiányzik ő is

És hiányzik, hogy eljátsszon testemen… pusztán a játék öröméért,
ahogy keze érinti nyakamat, hátamat, melleim, vagy a fülem tövét.
Céltudat és akaratmentes létezés – csak lélegzet, semmi több.

Megint zuhanás a létforma
Még tart, még zajlik bennem
S közben tanulom, hogy puhán fogjak majd talajt, kék foltok és
törések nélkül -
ehhez persze sokat-sokat kell zuhanni.

Bízom. Előbb-utóbb megtart valaki – egy időre…
Ugorhatok hát?

gjdhll