L1 Fesztivál - 5. nap

2011.09.25.

Chris Leuenberger (Svájc) – Masculinity

sok mindent írtam… de azt hiszem, nem lényeges, hogy miket

én öncélúnak éreztem őt

pedig ahogy indul, a földön fekvős, telefont nézős monológgal, még érdekes volt… vagy egy percig… aztán már nem tudtam figyelni rá, már nem érdekelt

sőt, utólag az a rész is tetszik, ahol a mozgások egymásba transzformálódnak (kicsit, Agata szólójára emlékeztet, csak ott az absztrakt képek transzformálódtak, itt meg a férfias tevékenységek sztereotípiáinak sora, mozgáson keresztül, repetícióval utaztatva az átváltozást)  – sajnos eddigre már kellően mérges voltam rá, hogy ne tudjak figyelni

értem, hogy határok feszegetése, értem, hogy kortárs művészet… de ez terápia, ezt miért kell végignéznem? (imitált kapálás, imitált fizikai munkák sora – tényleges fáradás… a Faifai darabja jut eszembe: „Kelj fel! Menj dolgozni!”  - azt érzem, hogy mindenkinek hasznosabb volna, ha igazából kaszálna… és valószínűleg akkor nem is volna kérdés, hogy mit jelent férfinak lenni…)

vége… azaz mégsem, mert itt éles váltással, szinte civilként mondja el Chris, hogy mindig is az volt a vágya, hogy sírni tudjon a színpadon… ezért  megkér valakit a közönségből, hogy pofozza őt…

Gábor megy ki elsőnek…  csak áll, és pofoz… kérésre

ez még mindig a kontrollról szól, hogy akkor üss, amikor kérlek

s persze amikor már majdnem sír, akkor nem kéri a következő pofont

nem merek kimenni… azt érzem, hogy addig ütném, amíg… nem tudom, félek, hogy kiszabadulna az eddig belém gyűlt agresszió, és kérés nélkül ütném…

a művészet tényleg provokáció?
a provokáció tényleg művészet?

az az érdekes, hogy ha azt mondom: ez egy performance volt, akkor végül is tetszik… de ha ez egy színházi előadás (amire jegyet vettem), akkor nem… akkor haragszom rá

a címke ennyit számít? vagy már én is kezdek kategóriákban gondolkodni?

control and out of control

Debris Company: Tomas Nepsinsky és Daniel Racek (Szlovákia) – [So Fa:]

egyszerűen jólesik

nem lineárisan gondolkodom, nem narrálom magamban, csak hagyom, hogy jólessen
és teljes lényemmel örülök, hogy két pasit látok a színpadon, és hogy az egyáltalán nem kérdés, mitől férfiak ők, mert minden rezdülésükben azok

egy idő után azt érzem, hogy teljesen hasonlóan van szerkesztve, mint a Julival csinált Vagy c. duónk… persze ők klasszisokkal képzettebb táncosok, meg gyakorlott színházi emberek, de valahogy nekem mégis ez ugrott be

volt csendes intró, „póz”-ba zuhanás, zene (!), kb. a néma monológ/absztrakt saját test pakolós rész, a „járkálós”, és a végén Tomas-nak még egy relévé-n táncolt szólója is volt...

hogy mindketten/megannyian járjuk az utat, és van, hogy találkozunk... leginkább a közösen megélt helyzetekben, vagy olyan állapotokban, ami mindkettőnknek ismerős

alig hiszem el... de jólesik a párhuzam

és inkább csak hagyom, hogy jólessen

és hálás vagyok, hogy ők zárják az estét, és a fesztivált

az emberek többnyire azzal szeretnek beszélgetni, akivel „egy húron pendülnek”, akivel hasonló gondolataik vannak, akivel általában egyet tudnak érteni

lehet, hogy ugyanerről van itt is szó

hogy azzal tudok együtt rezegni, akivel van "közös állapotom", akivel "egy nyelvet beszélünk"

és más meg mással tud, természetesen...

hallom a bárpultnál, hogy volt, akinek épp fordítva tetszettek a dolgok: hogy Chris szólója nagyon, és ez maximum csak félig… hogy ez nem is volt kortárs darab... ohh, jaj!

szerencsére különbözünk

én mindenesetre Danielt és Tomast megjegyzem magamnak