2011.09.22.
Lengyel nap
Agata Maszkiewicz –
Polska
Aztán egy atléta lány a színpadra esik, összetörve… és itt
indul a tánc. Vagyis a test furcsa helyzetekbe hozatala, törése, és szinte
észrevehetetlen alakváltozások egyik formából a másikba. Olykor hirtelen
helyváltoztatás, és a forma-kreálás folytatódik tovább… az arcát, még mindig
nem mutatta.
Feláll, kimegy, behoz egy mikrofont.
Eleven, szép arc, sugárzó mosoly – tökéletes ellentétben a
sportbalesetekkel. Vicceket kezd mesélni.
Aztán videóról, egy stadion előtt, a lány arca animációként
szól hozzánk.
Megint valóság,
„I should’ve keep on
doing sport?” – hangzik el a kérdés, és indul vele a mozgás ismét.
Központból, rendkívül sokáig. Egy hosszú, és lehetőleg érzelemmentes szex-party
mozdulatai, a végtelenségig ismételve, hogy már feloldódik jelentésük, és csak
a test vibrálása marad. Egy Regina nevű, junior úszó ismerősömre emlékeztet az
arc.
Sort – szex – sport.
A sport veszélyes (ld. videók), de mi van a szexel? Szex a
sport helyett? Hmmm… Bár a viccek tanulsága szerint az elefánttal azért itt is
vigyázni kell. Kardio-aerob edzés, napi hányszor, hogy profi legyél?
Malgorzata Haduch
– Safe zone
Kíváncsi voltam rá, nagyon, hiszen a hétvégén megyek Malgorzata
kurzusára.
De – talán épp a nagyfokú várakozás miatt – inkább csalódás
volt.
Igaz viszont, hogy nagyon jó ötletek voltak benne, vagyis
végső soron mégiscsak inspirált a szóló. A Jan Cybis által megálmodott fények
használata mindenképp izgalmas. Legjobban a legutolsó jelenet tetszett, ahogy a
hátulról érkező fényben halad hátra az addigra ruhátlan táncos, és így
folyamatosan változik a testére eső világítás, míg végül eltűnik a színpad
hátulsó sötétjében… gyönyörű záró kép.
Anna Steller – Delia
With Jacek Krawczyk
Absztrakt, geometrikus és lassú. Balett – kung-fu… az ’50-es
’60-as évek minimalista zenei világában.
Egy idő után helyezkedem a széken. Vladka jut eszembe,
szerintem neki tetszene, ő szereti az absztrakt mozgást. Helyezkedem… körbenézek…
néhányan körülöttem szintén helyezkednek. A helyezkedés, biztos jele az
unalomnak.
Fejvakarás, semmi…
0-1-1-0-1-0-0-1-1-1-0-…
Üres – tele – tele – üres - …
Ennyire nem vagyok egyszerű, ennyire nem vagyok zen…
Azt várom, mikor fog kimenni valaki. Pedig hihetetlenül
precíz. Érzem, hogy profi, csak…
Úgy érzem magam, mint a gyerek a templomban, aki nem érti mi
van, ezért fészkelődik.
A sziluettes részt el tudom képzelni egy vj-szettben… néhol
begyorsítva, néhol meglassítva…
Absztrakt, kinetikus szobrok, bábúk mozgása a térben,
bizonyos rendszerben, lecsupaszítva.
Miféle kapcsolat van e 2 ember között? Csak olyan, mint a
függöny és a fal között?
Kapcsolat függöny és fal között –
Betű és papír között –
Fura… az unalom egy pontján túl egy csomó asszociáció bukkan
föl.
És a mellettem ülő srác fejében is.
Persze, zen, üresség.
Üresség kell előbb, hogy valami beköltözhessen.
Lehet, hogy ezt is meg kell tanulni „szeretni”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése