Heltai Jenő
A Tündérlaki lányok
A Tündérlaki lányok hárman voltak. Kettő
közülök tisztességes volt, a harmadik nem. A két tisztességest Mariskának és
Jolánnak hívták, az egy nem tisztességest Putyinak. Ez nem is volt színésznő,
csak afféle show-girl, magyarul látványossági kisasszony, és erkölcstelen
életet élt. Ugyanis volt egyetlenegy nagyon gazdag barátja. Az eltartotta, nagy
lakást rendezett be neki, pénzzel és ékszerekkel tömte, és agyba-főbe ruházta.
Mariska és Jolán Putyinál laktak,
tőle kaptak ruhát, kalapot, ékszert, pénzt, mert Putyi jó testvér volt, és
nagyra becsülte húgaiban azt, hogy ők tisztességes lányok, semmit sem kell
cserébe adniok a lakásért, a selyemharisnyáért, a tollas kalapért meg a
lakkcipőért.
Mariskának azonkívül oka is volt
arra, hogy büszkélkedjen. Tanítónőnek készült, oklevele a zsebében volt már,
éppen csak a kinevezést várta. De az késett, noha a báró – a Putyi bárója –
maga is leereszkedett néhány fővárosi bizottsági taghoz, tanácsnokhoz, sőt a
polgármesterhez is.
Ezzel szemben Jolán álmodozó lány
volt, férjhez akart menni. Tisztességesen, becsületesen, úgy, ahogy más rendes
polgárlány, háromszobás lakásban, saját kezűleg főzni, és a mindenessel
veszekedni. Ah, ah és harmadszor is ah, ezért rajongott, ennek az álomnak élt.
Türelmetlenül várta a megváltó férfit, a megváltó férjet.
És vártak. Együtt vártak mind a
hárman.
Mariska
kinevezést, Jolán férjet, Putyi pedig azt, hogy két húgának az álma
teljesedjen.
2.
Egy szép napon Mariska ragyogó arccal jött
haza.
– Barátom – mondta Putyinak –, azt
hiszem, most mégiscsak kineveznek. Az az úr, akitől a kinevezésem függ,
megüzente nekem, hogy ma délután látogassam meg.
– No, valahára! – mondta Putyi.
– A te szerencséd legalább úton van
már – mondta Jolán. És sóhajtva tette hozzá:
– De hol késik az enyém?
Ezen kicsit elméláztak.
– Már látom – szólt Putyi –, hogy
nekem kell a dologba beleavatkoznom. Magadtól sohasem mégy férjhez. Sokkal
gyámoltalanabb vagy. Én adlak férjhez.
– Ha te akarnád… neked minden
sikerül – mondta Jolán boldogan.
Putyi meghatóan nézett rá.
– Butaság volt, hogy előbb nem
gondoltunk rá. A magadfajta szegény leány hiába vár a mesebeli hercegre. A pénz
beszél. A leventék nem mernek hozzád közeledni, mert azt hiszik, hogy egy
garasod sincs. De a leventék tévednek. Ebben a pillanatban elhatároztam, hogy
húszezer korona hozományt adok neked.
Jolán a boldogságtól nem bírt
megszólalni.
– Húszezer korona!… – mondta nagy
sokára. Mariska elérzékenyedett:
– Te vagy a legjobb testvér!
– Igen – mondta Putyi maga is
meghatottan –, akármit mondtok, jó lány vagyok. Ez a húszezer korona minden
pénzem. Odaadom neked.
3.
Mariska még az előadás kezdete előtt
visszajött attól a bizonyos úrtól, akitől a kinevezése függ. Az arca sötét
volt.
– Baj van? – kérdezte Putyi aggódón.
– Körülbelül – mondta Mariska.
– Mi történt?
– Csekélység… A dolog rendben lett volna,
nyomban kineveznének, de a bácsi erősen hangsúlyozta, hogy nem teszi meg
ingyen.
– Pénzt akar?
– Ugyan! Hanem úgy látszik,
megtetszettem neki és…
– Úgy?
Putyi elgondolkozott, Jolán is.
Mariska hallgatott.
– Mit mondtál neki? – kérdezte egy
kis szünet után Putyi.
– Hát mit mondtam volna neki? –
pattant föl sértődötten Mariska. – Nem képzeled, hogy szóba állok ilyen
emberrel. Ismered elveimet, és…
Putyi megijedt:
– Kérlek, kérlek, ne érts félre.
Tudom, hogy tisztességes lány vagy… De hát mégis… hogyan végződött a dolog?
– Elmentem. Faképnél hagytam.
Megmondtam neki, hogy akár sose nevezzen ki. Inkább meghalok, semhogy a
becsület útjáról letérjek.
Jolán helyeselte:
– Jól mondtad!
– Kitűnően – hagyta helyben Putyi
is. – És ő… ő? Mit szólt?
– Azt mondta, hogy ez nevetséges,
gondoljam meg a dolgot, végre is a jövőmről van szó, ő pedig segíteni szeretne
rajtam. Azt mondta, jöjjek el holnap újra… Azt feleltem, hogy többé nem teszem
be a lábamat a szobájába, és sírva fakadtam. Útközben azonban meggondoltam a dolgot,
mégiscsak kár ezt a kitűnő alkalmat elszalasztani… Igaz?
– Hogyne! – mondta Jolán.
– Hogyne! – mondta Putyi.
– Az jutott eszembe, hogy esetleg
volna egy megoldás…
– Miféle megoldás? – kérdezte Putyi.
– Az, hogy valaki elmegy ehhez az
emberhez, és megmagyarázza neki, hogy ilyesmit tőlem nem lehet követelni. Ha
valaki a szívéhez beszélne, hogy viselkedjen egyszer gavallérosan, és ne
zsaroljon…
– Jó, jó, de ki menjen el? –
kérdezte Jolán.
– Putyi… Neki neve is van, tud
beszélni is, imponálni is… – mondta Mariska egy kicsit bizonytalanul.
Putyi elsápadt:
– Én menjek el?
Mariska nekibátorodott:
– Miért ne? Nem olyan nagy áldozat…
Meghozhatod a testvéredért. Fogadni mernék, egy szavadba kerül csak, és a
kinevezésem megvan.
Putyi Jolánra nézett, mintha tőle várná
a tiltakozó szót. De Jolán azt mondta:
– Te olyan jó lány vagy, Putyi…
Rólam gondoskodtál már. Szegény Mariskáért is kell tenned valamit…
– És… és… ha az
az úr nekem sem teszi meg… ingyen…? – mondta Putyi keservesen.
A két lány összemosolygott, azután egyszerre
mondta:
– Ugyan Putyi!
4.
Mariska kinevezése meghozta Jolán
szerencséjét is.
Egy fővárosi tanító, Mariska egyik
kollégája kezdett hozzájuk járni. Beleszeretett Jolánba. Jolán sem idegenkedett
az ifjútól, akinek szerelme rohamosan fokozódott, amikor megtudta, hogy
húszezer koronával áll szemközt. Mariska biztatta.
– Kérje meg a húgom kezét Putyitól.
– Hogyan?… Tőle kell?…
– Igen. Ő a család feje. Tőle kapja
Jolán a húszezer korona hozományt.
A tanító egy kissé elzöldült:
– Igen?
– Igen. Miért?
– Mert… mert ez egy kicsit
kellemetlen. Ne értsen félre, én nagyra becsülöm az ön tisztelt nénjét, Putyi
kisasszonyt… de… de… én roppant érzékeny lélek vagyok…
Mariska hűvösen végigmérte.
– Badar beszéd!…
Jolán jóravaló lány, maga jóravaló ember, ketten együtt boldogok lesznek.
Másról nem lehet szó, kár minden pillanatért, amellyel boldogságukat elodázza…
A tanító dadogott valamit. Azután
belátta, hogy józanság a boldogulás talpköve. Fölvette dicsőségesen uralkodó
királyunkról, I. Ferenc Józsefről elnevezett kabátját, és megkérte Jolán kezét.
Putyi csaknem sírt a boldogságtól.
Az édesanya szeretetével adta rájuk áldását.
A jegyesek nagyon boldogok voltak. A
tanító mindennap megjelent menyasszonyánál. Mindennap kitűnő uzsonnát kapott,
és utána a báró szivarjait és cigarettáit szívta. Azonban – ahogy maga is
mondta – roppant érzékeny lélek volt.
– Nem szeretem ezeket a dolgokat –
monda akárhányszor Jolánnak. – Ha volna mód arra, hogy visszautasítsam a
hozományt, megtenném…
Jolán fölháborodott:
– Őrültség! Ennyi pénzt
visszautasítani!…
– De mégis…
mégis… Tudod, a nénéd nagyon kitűnő lány, de mégis, első a tisztesség.
– Az kétségtelen – mondta Jolán erős
meggyőződéssel.
– És ha egyszer férj és feleség
leszünk…
– Akkor?
– Ne vedd rossz néven, szivecském,
de nem fogunk vele érintkezni…
– Ahogy parancsolod, drágám – mondta
Jolán engedelmesen. Boldogan nézett vőlegényére.
5.
A Tündérlaki lányok – ahogy mondottam már
– hárman voltak. Kettő közülük tisztességes volt, a harmadik nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése