Hangzár - hamarosan a Bárkán

Amikor a lélekben valami mozdul, de nem vagy képes verbális szintre hozni. Amikor fogalmad sincs, hogyan formálj gondolatot, s szót a belső kavargásból. Míg csak egyre közelebb nem jutsz valami körülhatárolhatóhoz, valami szavakkal jellemezhetőhöz. S rettegsz, mert pontosan tudod: bármit mondasz is, hazug leszel... mert bármi, ami kimondott, már nem ugyanaz, ahogy benned rezdül, s ahogyan igazából van.

De keresel, keresel és körülírsz, hogy mégis kapcsolódni tudj e világhoz. S próbálod, melyik a legközelebbi közelítés...
És eljön a pillanat, amikor a felszínre kell kerülni. A levegő tüdődbe tágul, s minden idegszáladdal megfeszülve kimondod. Kiszakad torkodból a hang. Kiszakad, s szétárad.
Szavakká lettél.
Nem pont úgy, de valahogy mégis megkönnyebbültél. Valamit letettél, rábízva ezáltal a másikra... kezdjen vele amit tud, legjobb szándéka szerint.
Elengedted már.
S most pihegsz, fejet hajtva a sors előtt.
Jöjjön, aminek jönni kell, Te útnak indultál.

Szóló-Duó Fesztivál, jelölő kör

2012. Dec. 10., 19 óra, Bárka Színház

táncolja: Kovács Emese

Pillanatfelvétel

Talán öregszem, és azért -
Talán csak épp mostanra van a testemben annyi tánctréning, hogy így gondoljam -
Talán csak változom - -
Mindenesetre mostanában nagyon tudom élvezni a "táncos" táncot.
A tiszta táncot, ahol a mozdulat kommunikál, összhangban a zenével.
Aminek hatására a tudatalattimba utazhatok -
Az értelem alá -
Testbe, szellembe- -
Talán öregszem, azért.

KezdőPont

Kezd ott, ahol vagy. 

Úgy, ahogy vagy. 

Aként, aki vagy. 

Nincs ennél megfelelőbb kiindulópont. 

Az álom üzenete - írás a Lepkévé válásról

Élőkép Színház: Lepkévé válás – Konspiráció a Bakelitben

Kovács Emese írása

A Bérczi Zsófia által vezetett Élőkép Színház egy már 2006-ben bemutatott vízióját álmodta idén januárban újra színpadra. Kisebb változtatások születtek a műben, a szereplők lecserélődtek, az egyedi látvány és atmoszféra azonban most is magába szippantó világot teremt, ahonnan nehéz a kijutás az előadás végén.

A fotográfusként végzett Bérczi Zsófi színház és képzőművészet egyesítését tűzte ki céljául. Projektjei egyedülállóak a maguk nemében, a formákba, anyagokba valódi életet lehel. A Lepkévé válás letisztult, különleges absztrakt formákkal, vetítéssel operáló vizualitása (mely Alwin Nikolais munkásságát is eszembe juttatja) és mitikus, szakrális, máskor közvetlenül a ma emberét megszólító tartalma által született elvont szféra távolinak és ugyanakkor ismerősnek tűnik. Hagyja, hogy a néző szeme rácsodálkozzon a képekre, belemerüljön az állandóan változó, formálódó elasztikus térbe, miközben üzenetet közvetít. Az absztrakt előadást szándékos módon többféleképpen értelmezhetjük, de fő motívuma az átváltozás, az újjászületés és az ahhoz szükséges áldozathozatal. „Vállalni kell a bábállapot bénultságát, mert ez a szárnyak feltétele” – halljuk az előadás egyik jelenetében először kivehetetlen, folyamatosan ismételgetett, egymásba folyó szómasszaként, ami egyszercsak kitisztul és megértjük az emblematikus mondatot.

És hogy mi alkotja a Lepkévé válás álomszerű világát? Először is adott egy mind az öt oldaláról törtfehér rugalmas anyaggal bevont színpadtér, kisebb és nagyobb bemélyedő félhold ívekkel illetve alul kör alakú résekkel. Mintha valami másik dimenzióba csöppentünk volna, egy másik bolygóra. Hová nyílnak a rések, mi az a kipúposodó testekből álló kereszt a tér közepén, hát a háttérfal apró csavart csillagai, melyekkel egy nyöszörgő, lila, arc és végtagok nélküli kis lény kezd el játszani, hogy aztán beléjük süppedve elnyomja őt az álom? Kíváncsi gyerekké tesz a megfejthetetlen titkokat sejtető kezdőjelenet. Mesének tűnik, melybe beleálmodjuk magunkat, követve a kis lila hernyó példáját. A kérdés, hogy utána újjászületünk-e, lesz-e szárnyunk nekünk is. Ahogy alánézünk a leveleknek (vetített mozgó árnyéklugas), be a természet eme mikrovilágába, látjuk, hogy a keresztből feléledő párkák felgöngyölítik az élet fonalát, miközben a fényből a báb lassan leengedődzik a sötétbe.

A bevezető rész után kezdetét veszi a misztikus álomutazás egy teremtéstörténetbe, melyet két csatornán keresztül is közvetítenek felénk. A kellemes hangok által elmesélt indián legenda szemünk előtt elevenedik meg: látjuk, ahogy a fény vízzé; a víz kaviccsá; a kavics, a homok kristállyá; a kristály pedig virággá alakul át. A virágból fa lesz, a fából földigiliszta, majd megszületik a bálna, melytől már csak egy ugrás az ember. Mind a beteljesülésüket keresik, a tökéletesebb létet álmodják meg. Az alázatos és precíz munkát végző − testüket, arcukat soha meg nem mutató − segítők mindezekké a képződményekké alakulnak át, hol színes, amorf textíliákba bújva, hol a padló alatt csúszva-mászva, karjaikkal, lábaikkal mindig máshogy nyújtva a transzformálódó matériát. Különösen látványos a homoksivatag „kikristályosodása”; a mennyezetet és födet összekötő fatörzs, mely mozdulna helyéről; a giliszta kettéválása, elefántokká szakadása; a bálnák (amik talán a legabsztraktabban vannak ábrázolva: egy nagyobb és egy kisebb fehér tepsiszerű gurulós alakzat, kétoldalt pirosan világító szemekkel), akiket digitális rácsozat ejt fogva, akar megsemmisíteni. Aztán összeszűkül a tér mély, ősi dallamokra. Mindezt − a látványhoz, asszociáláshoz hozzásegítő vetítés (Molnár Márk, Szarka Fedor Guido munkái) és hangeffektusok (Bársony Júlia hangmontázsa) ellenére − csak egy másfajta nézéssel vehetjük észre, érthetjük meg. Gyerekkori fantáziánkat kell újra elővenni, fogékonnyá kell válni újra a mesékre.

Ám ez nem csak mese. Mert elérkezünk az emberhez, aki „az állat legszebb álma” csupán, bár ő többnek hiszi magát. Legyilkolja azt, ami álmodja őt, amiből keletkezett, amitől függ. A természetet ellenségének tekinti, pedig ő maga is annak része. Kék, gömbfejű „véglényként” tengeti mindennapjait, hogy a bolygó leélése után egy újabb után nézzen, aztán azt is elpusztíthassa. Terebessy Tóbiás (aki több mindenben alkotótárs volt) szövege, mellyel ezek a lények megszólítanak minket, kizökkent az álmodozásból, a jövőből érkező figyelmeztetésként hat. A kék pár lassan háta mögé engedi fejét, majd teherként cipelve „tudását”, eloldalog.

Narancs morfománok (az alkotó így hívja a műveiben állandóan visszatérő, arctalan, nemtelen színes burokba bújt lényeket) rosszcsont hada lepi el a színpadot, játékba kezdenek a levetett „fejekkel”. Imitálnak tyúkot, békát, madarat, majd óratiktakolásra szabályszerűen egyszerre emelgetik lábukat. Kezdenek megkomolyodni, jógából ismert gyémántülésben kötnek ki. Egy nagy zöld tehénszerű állat − akinek ráadásul egy fenék képezi az orrát − felbukkanása nem tesz jót a dramaturgiának, amin az egész viccelődős narancs jelenet lazít, felkönnyíti azt. A piros katonás rész azonban véresen komoly, harcot, erőszakot jelenítenek meg zászlós botjaik segítségével. A fegyver azonban visszaüt, máris keresztként cipelik vállukon, végül bele is halnak terheikbe.

Közeleg a lepkévé válás ideje, a báb újból lenyúlik a behorpadó mennyezetből, majd lakója a csövön felfelé kiszabadul a burokból. Különösen szép, ahogy a mászó testrészei áttűnnek a vékony anyagon. Az újjászületés egy emberibb, ugyanakkor szakrális síkon is megjelenik. Fekete siratóasszonyok jönnek be, hosszú uszályaik kereszteződnek. Lassan kibújnak ők is a gyászruhából, először kendőt formáznak vele, Szűz Mária bánatát is idézve. Imádkozásra felnyúló karjaik azonban végleg lefejtik a sötétséget, maradnak az élénk színek, az élet. A háttérfal mögött még átsejlenek, ahogy tétován járkálnak egy kupacban, ismerkednek az új világgal. Mert az álomnak koránt sincs még vége, hogy hogy végződik rajtunk áll.

Élőkép Színház: Lepkévé válás – Konspiráció

Morfománok: Birtalan Krisztina, Hrotkó Heléna, Jobbágy Bernadett, Kecskés György, Makra Viktória, Nagy Zsuzsanna, Szabó Ildikó Ágnes

Látvány alapkoncepció: Bérczi Zsófia, Terebessy Tóbiás

Látvány-, díszlet-, fény- és dramaturgiai tervezés, morfomán figurák: Bérczi Zsófia

Mozdulatok: Bérczi Zsófia és a mindenkori társulat – kiemelten Bársony Júlia, Kántor Kata

Animációk: Terebessy Tóbiás, Szarka Fedor Guido, Molnár Márk
A bálnák tervezője és készítője, konzulens: Terebessy Tóbiás
Hangmontázs: Bársony Júlia

Elektronikai eszközök (shutter és ledvilágítás), video lejátszás technika és programozás: Tankó
Barnabás

Animáció programozás: Tasnádi József, Tankó Barnabás
Videó vágás: Ernst Süss, Bérczi Zsófia
Udun játszik: Szarka Fedor Guido
Hangfelmondás: Birtalan Krisztina, Mátyás Attila, Szarka Fedor Guido, Rimóczi István
Jelmez és díszletfal készítés: Bérczi Zsófia
Díszlet szerkezeti elemek: Tankó Barnabás, Tankó Károly
Díszletépítés: Tankó Barnabás, Tankó Károly, Terebessy Tóbiás
Fénytechnikai beépítés: Szabon Balázs

Rendezés, koreográfia: Bérczi Zsófia

Felhasznált és inspirációs szövegek: – Patrice Van Eersel – Az ötödik álom
- Terebessy Tóbiás – Lepkévé válás
- Antoine de Saint-Exupery – Citadella
- Miguel Torres – A két valóság szárnya

TaARTrum - Cirkolabor

fotók: Bartha Máté (www.barthamate.com)

szombat, délelőtt 11 óra, szinte még üres korzó... kezdünk, megszólal a zene... pillanatok alatt összeverődik egy cirka 25-30 fős "tömeg" a semmiből, amihez csatlakoztak később páran
ez önmagában jóleső visszajelzés
aztán, amit én igazán szeretek, hogy a közönség, az "igazi közönség", aki nem szakmabeli, elismerően reagál... a szemben lévő bódé árusa például, aki gratulált, és kérdezte, hogy kik vagyunk, mert tetszett neki... vagy egy másik illető, aki túl rövidnek találta a 15 perces részletet...
így mégiscsak volt értelme az izomláznak :)

L1 Fesztivál - 3. nap

Ismét MU Színház, ismét Fesztivál-nap, újabb előadások.
A befogadáshoz is energia kell... a befogadáshoz is kell egy olyan állapot, ami lehetővé teszi, hogy részt vegyek. Szerda után pénteken.


Ladjánszki Márta: Josha - a portrait

Minden ott kezdődik, ahol valaminek vége van. Minden a legelején, azzal a képpel, amit már a fesztiválfüzetből ismerek. És egy nagyon jóleső női hang... a saját halála alkalmából rendezett partin. Mindennek háttal, mindennek szembe nézve. A világítás és a színpadkép olyan, hogy az az érzésem: mi vagyunk a színpad háttere, és a közönség velünk szemben, valahol a lámpák mögött. A zenész, és a meztelen hölgy nekünk háttal, közvetlen a lámpák előtt, a lámpák felé játszik... azaz felénk játszik - háttal, mégsem úgy, mintha jó helyen ülnénk... [túlragoztam]
A zene átvezet, s visszatér a nő... Josha... vagy az, aki megszemélyesíti őt... már nincs rajta a szőke hajzuhatag: már lecsupaszítva, ám felöltöztetve áll elénk. Fekszik. Mozdul. Ismerős motívumok - mint szavakat egy szótárban, amikor nyelvet kezdünk tanulni. Egy külön világ. Számomra, szavakkal nehezen megragadható, mégis jól körülhatárolható univerzum. Márta világa. Aminek, alkalomról alkalomra, vagy sikerül belépni a kapuján, vagy nem. Ez minden, ami ösztön szintről hozható fel a tudatba, a testbe, s ami a saját tudatalattimba vezet, ha sikerül menni vele. Ez a kapcsolódási felület... valahol, a tudatos alatt derengve.
Hasonló alkatú táncos - kölcsön vett test, kölcsön adott mozdulatok, ugyanolyan elmélyült előadásmód. A lényeg, a részletekben rejlik... és így kibontható. Feltűnés nélkül fokozódik, és szippant egyre mélyebbre... bele... magamba... A zene halad vele, ő a zenével, én velük... majd csönd. A csönd, csak a zaj kontrasztjában értelmezhető. Mint az egyedül levés is a másokkal levés kontrasztjában. Úgy lenni egyedül, hogy nem vagy egyedül - és mégsem magányosan, amikor pedig egyedül... ez is rám van bízva, hogy kibontsam. A két alak együtt, vagy ketten egyedül? És én velük, vagy magammal?
A portré elkészítéséhez a befogadóra feltétlenül szükség van.

Rendezés, koreográfia: Ladjánszki Márta
Előadás: Joanna Lesnierowska, Varga Zsolt
Fény: Tomas Moravek


Daniel Almgrenrecén (SE/PL): Dance (Rafal)

Ki van írva, hogy tánc (Dance (Rafal))... ki van vetítve, csak hogy biztosak lehessünk benne. Aztán bejön a hátsó függönyök közül egy férfi: pocakos, öregedő, renyhe karizmokkal, fűfoltos nadrágban. Mintha a technikus lenne, vagy valaki, akit megkértek, hogy húzza el a függönyt, vigye arrébb a lámpákat... bár a jelenléte zavaróan színpadi... úgy értem, a jelenléte elárulja, hogy mégsem színpadot rendezni jött, hanem előad. Sóhajt. Magamban én is egy hatalmasat, hogy "jaj, mi lesz ez!" - az előítéletek.
Mozgás - ritmus. Légzés - ritmus. Csak ő van, Rafal, és az ő teste, ami egyre inkább betölti a teret. Akkor ez tánc... ha a test csinálja, és a térben van, és ritmust kelt... Vajon milyen lehetett XIV. Lajos, ahogy táncol? - jut eszembe hirtelen a gondolat. De teljesen magával ragad aztán az, ami a színpadon történik... csak egy-egy pillanatra zavar meg, hogy a mozdulat határát a test korlátai adják, de ezt azonnal feledteti az egész folyamat lendülete, ereje. Már verítéktől csillog az arca, a mellkasa... Mások fáradságában van valami perverz esztétikum. Ahogy tanúi vagyunk a folyamatnak, amiben a szemünk láttára fárad el.
Épp azon gondolkodom, hogy mitől tánc valami, és miért nem az... hogy a kaszáláshoz is kell az egész test, ami mozog, ritmust ad, és a folyamatban leizzad, aki csinálja... mégsem tánc. Szóval mi kell még hozzá, amitől azzá válik? Ekkor hörögni kezd... ez nekem nagyon határterület. És ebben a pillanatban, a hörgés és mozgás viccessé válik. Videojáték szimuláció, szinkronhanggal... A harc, az értelemtelenség, a fel sem fogott erőszak groteszk megjelenése. Hogy szuperhősnek képzelem magam, és benne a digitális világban csak lövök és tépek... biztosan nem emberek azok... és különben is: mindenkinek több élete van... Ráadásul én itt, a gép előtt, pocakosan és lustán, mégis szuperhős vagyok, szuper testtel és képességekkel. És nevetünk... rajta, meg a világunkon... Hogy tánc-e, vagy sem, már nem érdekel. Tetszik ez az egyszerű eszköztár.

Koncepció, rendezés: Daniel AlmgrenRecén
Tánc: Rafal Dziemidok

Érik minden mag

Nem AZÉRT csinálni, hogy odafigyeljenek,
hanem ÚGY csinálni, hogy felfigyeljenek.

Időtlen tér - tér nélküli idő

pihennem kell
ma álmomban láttam a kocsim összetörve... először észre sem vettem, hogy az oldala és az eleje be van horpadva, csak később...
túl sok minden van egyszerre
pedig egy nap egy dolog épp elég
folyamatos rohanás, folyamatos koncentrálás, ingerek, folyamatos 100%
pihennem kell

a fesztivál 2. napján nem is voltam... sok volt már az a nap így is
tegnap, a harmadik nap előadásait (Josha és Dance (Rafal)) viszont megnéztem
hamarosan, ha találok egy csepp időt rá, írok is róluk... mert hatottak

L1 Fesztivál - 1. nap

[felvezetés]

Pillanatnyi impresszió, pillanatnyi vélemény... habár egy alvásnyival később, mégis frissen írom, amit hirtelen okoz bennem az élmény... S mint ilyen - pillanatnyi vélemény - biztosan nem állandó. Van, hogy elmélyül, van, hogy megváltozik, de most mindenesetre egy benyomás, egy élmény pillanatnyi lenyomata... jelen véleményem.
Az igazi értékmérőm úgyis az idő. Évek óta követem a Szóló-Duó Táncfesztivál programját, és az L1 Fesztivál eseményeit, és függetlenül minden kritikától és értékeléstől, az jelentett valamit, aminek évek távlatából is van rám hatása. És sokszor bizony éppen az hat mélyebben, amiről a pillanatnyi véleményem lesújtó... ami felbosszantott, amit eluntam, ami nem maradt semleges.

Ez nem kritika. Ez vélemény.
De bármit leírni: felelősség.


Christine Borch (DK/DE): The body that comes
A test, mint téma... örök kérdés egy olyan világban, ahol a test a megjelenítő eszköz, a kommunikáció hordozója. Amihez magam is folyton visszatérek: "Ez az ÉN testem..." de mit kezdek vele, és hogyan?
Nekem valami nagyon hiányzik. Nem tudom a szót rá, hogy micsoda, de nincs ott... Az expozíció, a nyitó kép tiszta, érdekes - majd hirtelen fényváltás, lihegés. Direkt út a transz eléréséhez. Olyasmi, ami előtt (nekem) hiányzik a 'valami'. Persze in medias res szabad kezdeni a lihegéssel, ami aztán remegéssé, rázkódássá, majd hörgéssé alakul, csak mi az ok? Mi az indító erő? Önmagáért az állapotért kezdem csinálni? Tudatmódosulásért, amit most mutatok nektek? Vagy tényleg van valami, ami indít, és ami okoz... és akkor minden következmény, és helye van.
Erős képek, alapvető téma, valódi tudatállapot-változás... valami még sincs ott... az egész előtt...
S valami ötlet, valami inspiráció mégis született bennem általa.

koreográfia és előadás: Christine Borch


CIE József Trefeli (HU/CH): Jinx 103
"Egyedem-begyedem tengertánc, hajdú sógor mit kívánsz? Nem kívánok egyebet, csak egy szelet kenyeret." ... a mantra... a mantrám, évekkel ezelőttről, a Pilis erdejéből... és a gyermekkorból. A szöveg ritmusa, a saját kötődésem, és a kánon, az egymáshoz képest eltolódó ismétlődések lüktetése. Már most szeretem... sőt, már tegnap szerettem, amikor Gáborral, nyolc év után ismét, összefutottunk a MU Színházban.
Ritmus és rítus... játék és virtus... improvizáció, keretek, szabadság.
Az elején a szalaggal való "játék" is előhív olyan képeket bennem, ami még a gyerekkor része... nagyon egyszerű, és nagyon működik... nekem. Mint ahogyan a körben ültetett nézők viszonya, amitől megjelenik valami közösségi rezgés, valami, ami velem is történik, aminek éppúgy a részese vagyok...
megint nem találom a szavakat...
Két srác, azonos gyökerek... legényes, hajdau, ritmus, strukturált improvizáció, mai nyelven kimondva...
Ketten, ugyanazt, egyszerre. Együtt. Két bravúros 'hangszer', két nagyon jó 'zenész' birtokában. Igen, a test, már megint... És most a zihálásnak is van 'értelme', oka... úgy van kihangosítva, témává téve egy-egy pillanatra, hogy szerves része a folyamatnak.
Hát így... valahogy.

koreográfia és tánc: Trefeli József és Varga Gábor


Nanohach (CZ): Suna No Onna (Sand woman)
Élőlény... ÉLŐ LÉNY... és természet. A viszony, amiben mi vagyunk porszemnyi közjátékok, sodródva egy hatalmas erőtérben. És alkalmazkodva, amennyire bírunk. Alázat, puhaság, élet. Nem szégyen meghajolni, nem szégyen gyengének lenni... önmagunkban. Az élet terve íródik, s mint olyan folyton újul, pereg, változik... és erős. Az ÉLET ereje: messze meghalad minden egyéni erőnket. Ebben a homoksivatagban nem számít, mely porszem kicsoda... a homoktömeg maga él.
Modern sámánok egész este... három különböző formában. Ismétlés, ismétlés, folyamat... valami mindig változik a létezésben, az ugyanolyanságban. Amikor elfárad, és jólesik. Amikor hálás vagyok neki érte.
Izgalmas világítás, finom, ugyanakkor erős előadásmód... két FÉRFI után egy NŐ a színpadon. Valódi női energiákkal, anélkül, hogy erőltetve volna a nő-ség. Mert az 'élőlény' aztán 'női lény' lesz a szemünk láttára... pusztán azáltal, hogy jelen van, hogy mozdul, hogy létezik. Sem elrejtve, sem kierősítve nincs a nem... s így gyönyörű... a test, már megint, mely az élet hordozója egyben. Ennek a körforgásnak van olyan lírája (számomra), ami valahol mélyebb és őszintébb hangot rezdít meg, mint bármilyen 'nagy művész' bármilyen 'nagy művészete'.

koncepció, koreográfia, tánc: Lea Švejdová
árnéyk-ember: nem tudni kicsoda

L1 Fesztivál - coming soon

jövő hét szerdától vasárnapig (szept. 19-23.) L1 Fesztivál, sok-sok előadással, beszélgetéssel, workshoppal

részletes program: itt

kapcsolódó program - hogy beszélni is tudjunk arról, amit látunk (Talking Through V4 és Dance Script): itt

Szíverősítő 2012 - meghívó

ARTEmNOSteR [Határátlépés]

" [...]
50,3 kg… mezítelenül, 13:25-kor. Éhesen, zsigerig fáradva…

Határátlépés.

Mert minden változás krízis… 
Előrelépés (elmozdulás)… igen, ebben benne rejlik a konfliktus.

És mégis: kié a TEST?
[...]"

Borbély Viktor és Jobbágy Bernadett videoinstallációja szöveggel a Szíverősítő c. tárlaton
2012. szept. 15-én, szombaton, a Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben (18 órától)

jelenlétünk a Szigeten

Tarot-Labirintus: az Arkánumok (fele)
fotó: ....

NoReturn: jelenet a vasárnapi előadásból
fotó: Kővágó Nagy Imre

a Szigeten

Tarot Labirintus; naponta, 14 órától
http://www.sziget.hu/festival_english/programs/helyszin/tarot_labyrinth.1967.html#p19545
szereplők: http://tarotlabirintus.blogspot.hu/2012/07/sziget-fesztivalon-leszunk-az-iden-is.html


Cirkolabor: No Return; Csütörtökön és Vasárnap, 18:30-tól, Porondszínház
http://www.sziget.hu/festival_english/programs/helyszin/fidelio_ring_theatre.1974.html#p19775
alkotó-előadók: Jobbágy Bernadett, Kecskés György, Nyári-Nagy Ibolya, Török Enikő

cím nélkül - Tinnyén

Mint légy a leves körül,
köröz bennünk az aggság esszenciája.
Csak távolból békés a legelő tehén.

Bodor szél fúj vad gondolatot,
míg szülővé érik bennünk a vér.
Érzékelésünk csápja felragyog.

A testben, ami sejtés még lehet,
most kiárad - drága ösztön!
Tóba cseppenő halhatatlanság.


[tai chi tábor, Tinnye, megadott szavak alapján]

L1 meets MAMÜ

L1 meets MAMÜ 2. - B.Y.O.X. Party:

[2012. 05. 24.]

L1 meets MAMÜ 1. - Kilenc menet:
[2012. 03. 22.]

Beszéd -

[2012.  jan. 01.]

Beszéd -
a zavar és nyugtalanság jele sokszor.
Ma éjjel rájöttem, milyen sokat beszélek
feleslegesen... ma éjjel.
Hogy elmondjam, ami erről eszembe jut,
amit érzek... pedig sokszor elég
csak hagyni, hogy érezzem, hogy
jöjjön és menjen.
Beszéd nélkül.

Töredékek a délutánból

csak írni... sárga zsírkrétával csíkokat, bele a kacagásba
lassan gördülő testek, lehelet-finom érintésben
anyává válni a térben, sárga zsírkrétával
szavak és kopogás
Viktor keze a gömbölyödő pocakon - képzelt valóság
életre hívott életek
...
tartjuk az álomból ébredés fókuszát
tartjuk a teret
keresztül szelve a kört, kivinni valamit magammal
beletenni
...
amióta sokszor jó, azóta néha fáj
amióta jó, azóta fáj
ami jó, az fáj
veszélyes játék a szavakkal
izomláz és görcs... valami kis vér
nem átlátszó a test
nem joghurtos-pohár
...
belehallgattam a válladba,
s fülem nyoma a karodra tapadt
valami bugyog a tudatalattiból
...
helyükre kerülnek az emlékek
táncolva velük, maguktól elvarródnak a szálak
...
magunkra ismerés mások által
"kellett az idő, hogy az értelmetlen szintre
visszaengedjem a megfogalmazást"
...
lépések, járás
a gravitáció ellen nem szívesen küszködik a test
...
csak azt tudom, amit már ismerek
...
láthatatlan szín
elmondhatatlan szó
érezhetetlen érintés
-tlan -tás
...
a valamiben bent-levés kerete
"azzal épül ki a bizalom, hogy hagytok engem
saját lépésekkel haladni"
...
helyre kerülés

Confesso

forrás: http://www.facebook.com/streetartutopia

the "EARTH" without "ART" is just "EH"

csomópont

fotó: Fekete Attila

http://www.fattila.hu/egyebek/talalt2/index.html 

Talált tárgy... talált szerep

a beugrás... és a veszekedés miatta feleslegesen
szerelem-féltés, és csodás egymásba oldódás megint
szeretet, kapocs

Talált tárgy 2
rendező: Csetneki Gábor
zene: Lantos Iván
2012. május 2-3.
Malomudvar Színházi Műhely

Cirkolabor filmek

Cirkolabor 1: http://www.youtube.com/watch?v=JSJ96We_tDE&feature=youtu.be

Cirkolabor 2: http://www.youtube.com/watch?v=aFkSn9h493c&feature=youtu.be

A filmeken szereplő előadók:
Jobbágy Bernadett, Kecskés György, Nyári-Nagy Ibolya, Török Enikő
A filmeket vágta: Borbély Viktor

flash mob videó

a flash mob-ról készült videó megnézhető: erre a linkre kattintva







készen van a várva várt videó az április 1-i Városligeti villámcsődületről :)
örömteli emlékezést rá annak, aki jelen volt, és jó szórakozást hozzá annak, aki nem

fotók még a flash mob-ról

http://www.facebook.com/media/set/?set=a.10150629241691290.379578.607156289&type=1&l=3e98303932

Év Tájépítésze flash mob után

fotó: Bankó Roland

Bankó Roland fotók még: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.370996179590053.81198.187003067989366&type=1

Glázer Attila fotók: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.282877585120837.66471.169726353102628&type=3

Fekete Attila fotók: http://www.fattila.hu/egyebek/tajepitesz/index.html

vágás: Bardóczi Krisztián

Év tájépítésze flash mob

villámcsődület a Városligeti Műjégpályán
2012. április 01., vasárnap, 14-16 óra
http://www.facebook.com/events/338847719499215/

L1 meets MaMű - 9 MENET

MaMű - Bp., VII. ker. Damjanich u. 39. 

2012. március 22., 19 órától

Az L1 Független Művészek Közhasznú Egyesület 1998 óta keresi a társművészetek közötti harmonikus egymásra figyelést, lehetőséget a találkozásra. Idén egy olyan két havonta jelentkező sorozatot indít el, amit helyszínként a MAMÜ fogadott be.
Első megmutatkozásunk alkalmával az L1 Egyesület kötetlen akció kapcsán szeretné azokra terelni a figyelmet, akik új L1-tagként a tavalyi évben beléptek az egyesület munkájába és akik a 2011-es évtől hivatalosan egy évig (de reményeink szerint tovább is) L1-rezidensként velünk dolgoznak majd.

Résztvevők:
Ádám Andrea, Czap Gábor, Jobbágy Bernadett, Fekete Géza, Kovács Noémi, Lakat Andrea, Lengyel Katalin, Szamosi Judit, Varga Zsolt, Vass Imre

Találkozzunk kéthavonta a harmadik hét csütörtökén este a MaMű-ben!

Támogató: L1 Egyesület

ImproTest

2012. március 8., Trafó

fotók: Fekete Attila
további képek: http://www.fattila.hu/egyebek/trafotanc/index.html

Lepkévé válás az Egri Tavaszi Fesztivál keretében

Előadás: 2012. márc. 28, szerda, 15 óra és 19 óra, Eger, Harlekin Bábszínház

Látvány/koncepció: Bérczi Zsófia, Terebessy Tóbiás
Rendezés: Bérczy Zsófia
Szereplők: Birtalan Krisztina,  Csikós Nóra, Hrotkó Heléna, Jobbágy Bernadett, Kecskés György, Szabó Ildikó Ágnes, Török Enikő
További közreműködők: Bársony Júlia, Szarka Fedor Guido, Molnár Márk, Tankó Barnabás, Buckó Bence, Tasnádi József, Kántor Kata


[A felvétel a budapesti Szkéné Színházban készült, 2012. január 20-án]

Visszhang

- "Ki vagy te? És mit keresel itt?" - kérdi újra meg újra bennem a hangod.
- Már semmit, már megtaláltalak. Már csak továbbmenni kell.

Halálpontok a jelenbe

[sűrítmények Shakespeare Rómeó és Júlia
5. felvonásának szavai alapján;
Hudi László színházi workshop
2012. febr. 4-5.]

Füttyents semmiházi!
Ünnep van -
utolsó lobbanás.


Őrült vagyok, dicső tündér,
vaksi koponyáknak
uzsorása.


Halott temet -
Huncut hüvelyed
egyadta vér.


Magam megyek,
élőhalott révész,
enmagam ellen kihívva.


Hol nyomor csontig lerágta,
szívembe csúszott az üresség.


Szerelemmel gyilkolta
koldusi szeretet.
Hajnali ágyunkból ébredő.


Ez a világ nem barátod.
Törvényét hát szegd meg,
s életet végy rajta.


Legyilkolt ifjú ember
jóllakott, ronda bendőkben.

behind the ...

jobbról: Kecskés Gyuri, Szabó Ági, Birtalan Krisztina, Csikós Nóra, Hrotkó Heléna, Török Enikő, Jobbágy Bernadett

érdekes felismerés volt a legutolsó előadás meghajlásakor, hogy épp a piros anyagban vagyok és voltam a darab során többször is... és hogy most épp a gyökércsakrával foglalkozom, aminek a színe a piros...
hogy minden mennyire egyszerűen utat talál magának!!

LVK kritikák

A "közönség" hangja [Pocsai Imre]

Ellenfény [Fehér Anna Magda]

Színház.net [Kutszegi Csaba]

Tánckritika.hu [Szoboszlai Annamária]

mno.hu [Szilágyi Bundi András]

prae.hu [Antal Nikolett]

saját benyomásaim [onopordum]

Még 2006-ból [Halász Tamás]

fotók [Mészáros Csaba]

fotók [Puskel Zsolt]

Vágy a beteljesülésre

[élmény egy előadásról - belülről]

Vágy a beteljesülésre... az extázisra.
És az odáig vezető út.
Megannyi változás, és a változással járó fájdalom, lemondás. Hogy születni tudjon valami új - elengedni tudni a régit, ami volt, amit kinőttünk.
Alázat.
Hiszen "az ember nem a legszebb állat, hanem az állat legszebb álma! És ez az álom még befejezetlen..."
Változunk. Átalakulunk.
Keressük a beteljesülést.
Hogy szárnyalni tudjunk, akár csak napokig, percekig...
"Vállalni kell a lemondást, mert a lemondás az ünnep feltétele; a bábállapot bénultságát, mert ez a szárnyak feltétele."
Vágyunk. S változunk.
Ez így természetes.

fotó: Tankó Barnabás; 2012, Szkéné

Lepkévé válás / Becoming a Butterfly

Élőkép Színház
2012. Jan. 18., Szkéné Színház
fotó a 18-i premier előtti főpróbáról (új szereposztással)
további előadások: 2012. Jan. 19-20., 20 óra

fotók: http://teatrumfoto.hu/index.php/kepek/41-meszaros-csaba-galeriaja/453-lepkeve-valas-foto-meszaros-csaba

Down Under - video

Tánc, koreográfia: Jobbágy Bernadett

Rendező. Carlos Rodero

2012. Január 5., MU Színház

Komment:

Detti, megnéztem a Down Under-t (jó, hogy feltetted), és van megosztani valóm vele kapcsolatban :)

Szóval, az elején amikor feljön a fény és csak a kezeid mozognak kb., az nekem nagyon rövid volt, elnéztem volna még kicsit tovább, mert érdekes, de nagyon gyorsan tovább haladtál. De lehet, hogy csak a videón látszik így, és élőben többet lehetett belőle látni.

Érezhető, hogy koncepció, hogy alig látszik az arcod, és emiatt tök izgalmas, amikor látszik... épp ezért a végén - amikor felhajtod a hajad és felnézel - szerintem mehetett volna rá több fény, hogy még erősebb legyen.

Amúgy tényleg jó, átjön a "vakság". Van egy fekvős rész is amikor az ujjaidon támaszkodsz, na az is nagyon izgi mozdulat. Egy barátom látta, azt mondta nagyon erős atmoszférát teremtettél. Szoval fasza. :)

N. Szilvi

Down Under in MU

2012. Jan. 05.
MU Színház, Budapest

 fotó: Kővágó Nagy Imre

fotók: Mészáros Csaba

Fekete Attila fotói. http://www.fattila.hu/egyeb/szoloduo/