Statement

"Too much self-analysis lets the air out of your creative balloon."  Edward Betts

[forrás: http://www.nitaleland.com/articles/statement.htm]

Corridor

dance coding video with Kitchen Budapest

http://vimeo.com/33989262




Dancers: Bernadett Jobbágy, Maria Paz Ramirez, Mária Roskó, Szilvia Németh
Music: Andrés Ortega, Tamás Marquetant
Coders: Gábor Papp, Gáspár Hajdú, Krisztián Gergely, Zoltán Csík

location: Keleti Blokk
2011



a zsűri értékelése /the jury's evaluation:

Folyosó | Corridor
A képi komponálás minősége színhangulata és effektjei minőségében kiemelkedőek. A diszciplínák közötti kommunikáció hiányát azonban nem ellensúlyozza az igényes kivitel.

The imagery’s quality, colours and effects are outstanding. But the nice design doesn’t correct the lack of communication between disciplines.

A páratlanság némasága

BUTI – Ördöglakat, 2011. december 22.

Megjelent az Egy, és mozdulni kezdett… s mozgásával megteremté a sokaságot.

A sokaságot, mely egynemű, s egyetlen pólusával izeg-mozog szüntelen.

Majd megjelent a második pólus, mely hasonlítani próbál. Hasonlítani… (mekkora tévedés!)

És a pólusok keveredtek…  

S e pólusok találkozásának feszültsége mégis maga a nyugalom. A szüntelenül meg nem állás, folyton változó nyugalma. S elpihenés.

A sokaságról ismét leválik az Egy…

Páratlanul. A páratlanság némaságával… nem fájdalom ez, s nem is magány. A páratlan számokban rejlő önkéntelen feszültség természete, mely teremteni vágyik.

A páratlanság ösztön: hogy létrehozzon, legalább még egyet, maga mellé… a megnyugvást.

Ez az Egy álma… az álmunk… hogy „körökké kötődjünk sokakkal, növekvő térré válva”[1]. Ám a káprázatokon és álmokon túl, mégiscsak marad az Egy… az álmodó… aki teremt. S keresi az „extázisát, a beteljesülését… mert ez az álom, még befejezetlen”[2].

 

fotó: Fekete Attila; http://www.fattila.hu/egyeb/lakat/

Adva van egy jó mozgású fiú, aki tele van érzéssel. Egyszerre erős, egyszerre lágy. És adva van egy csapat kíváncsi srác, aki hasonlítani próbál. Adott emellett egy sor ember, aki hangjával atmoszférát képes teremteni, s adott egy nagyon finom kapcsolódás. És születik valami.

Még mindig szeretek férfiakat (…jelen esetben fiúkat…) nézni a színpadon… ha őszintén hagyják, hogy azok legyenek, akik. És még mindig Balázs a kedvencem… éppen ezért… mert ő úgy hasonlít, hogy nem hasonlít, pusztán önmagára. S így belőle a kar-rázás egyszerű gesztusa úgy rázkódik kifelé, mint valami ősi rítus (magától értetődő erő), amivel hegyet lehet megmozdítani.

És jön egy lány, aki mindenkinél inkább hasonlítani szeretne. Ezért képes megtagadni női voltát (lányságát) is, és feledni az atmoszférát, ami árad. Elfelejt kapcsolódni egy belülről fakadó, ösztönös áramlás természetességébe (amit ez esetben az énekesek teremtenek). A belőle induló lány-csapat is erőtlen marad: nincs tiszta, női energiájuk, de természetszerűleg a férfi dinamizmus sincs úgy jelen. Csak számolnak, és hasonlítani akarnak, de már nem tudni pontosan, hogy mihez.

S felvillanásnyi időkre születik csupán…

Majd törvényszerűen összekeveredik fiú és lány… gyermek és gyermek. És elkezd érződni a páratlanság. Hogy végül maradjon az Egy… aki adva volt, aki a teremtés folyamatát elindította. Akihez többnyire hasonlítani vágyunk, s néha hisszük is, hogy tudunk.

Páratlanul. Végtelenül páratlanul vagyunk, egymás között is. És ajándék a pillanat, amikor kapcsolódni tudunk egymáshoz… egy máshoz, aki rajtunk kívül áll. Ünnep.

---

[1] Rilke

[2] Élőkép Színház: Lepkévé válás – Konspiráció c. darab szövegéből

video: http://www.youtube.com/watch?v=qLFU1lfH8Dk

Csokoládé

[2011.11.30.]

Egy srác volt... aki csokit evett...
és vörös volt a haja.

Félbehagyja -
folytatja -
félbehagyja.
Gondosan ráhajtogatva a papírt,
tenyerébe gyűrve morzsolgatja a maradékot.
Majd ismét kihámozza,
harap belőle,
s visszahajtogatja rá a csomagolást.
Vár -
elrakja -
előveszi ismét.
Míg végül, végleg elfogyasztja,
mesteri aprólékossággal,
azt a darabka édeset.

Ül... rézsút velem szemben.
A srác, vörös hajjal...
aki csokit evett.