az egészben egy suhanásnyi mozzanat
s az általam kibocsátott rezgések a folyamatos mozgás részévé válnak
nem egyetlen, nem főszereplő - csupán része a dolgoknak... aktív részese
és mindig áramlik, rezeg szűntelen, az élet lüktetése minden teremtett anyagban
a látszólagos stabilitásban és álandóságban is minden csupa változás
nem kellett sok, hogy megszeressem Kerstin gondolkodását
azt az alázatot, ami megjelenik benne a világ figyelése során
azt az egyszerű optimizmust, amit sugároz
és amire, ahogyan irányítja a figyelmet
így a jelenségek érdekessé válnak... kíváncsiság ébred bennem...
mit is mér pontosan egy szeizmométer? és ebből hogyan lesz mozgás és hang? hol történik a jelenségek dimenzióváltása? mikor válik számunkra is érzékelhetővé egy-egy dolog? és mi az a nitinol huzal? hogyan működik? mitől jön mozgásba ez a függesztett, szuperkönnyű szobor? és hogyan tudunk egymásra hatni?
a Műcsarnok gyönyörű, üres terében lóg, szeptemberig
és fáradhatatlanul zsong, és lebeg a szobor, az egyensúlyt keresve,
egyikeként azoknak a példáknak, hogyan tud találkozni a tudomány a művészettel...
és példaként arra is, amit egy ideje tudok: hogy művésznek leni, leginkább gondolkodsmód...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése