L1 Fesztivál - 1. nap

2011. 09. 21.

La Intrusa Danza (Catalonia/Spain) – Tame Red

Kicsit késve érkeztem, az elejéről épp ezért lemaradtam. Már a pajzs két oldaláról kommunikált a két táncos éppen, amikor bekapcsolódtam az eseményekbe.

Messziről látszik, hogy nem ma kezdték. És valahogy az is, hogy nem magyarok.

A test súlyos, a mozdulat a földből gyökerezik, és a másik segítségével kúszik felfelé. Tetszik a dinamikája, a súlya, az érettsége… tetszik, hogy nem fiatalok, hogy nem vékonykák, hogy nem akarnak lenyűgözni – gondolom, de aztán mégis lenyűgöznek.

15 év közös munkája… közös múltja. 15 év súlya és egymást emelése.

A fesztivál-füzetben csak később olvasom az előadáshoz írt szöveget. „Ha elmozdítod a testemet, a hegyet kell elmozdítanod. … És el kell mozdítanod anyámat, apámat, és ezt az embert is. … El tudod mozdítani ezt az ígéretet? El tudod mozdítani azt, ami szent volt? … Az örök magányról beszélek! El tudod mozdítani mindezt?”  Csak kiragadtam a szövegből néhány mondatot, de az egészet érdemes elolvasni. Gyönyörű… Költészet volt Virginia García és Damian Muňoz duójában, és ott volt ez az egymásban gyökerezés, ez az együtt menés minden nehézséggel és szárnyalással együtt.

Azon töprengek, már nem először, hogy a hely, ahonnan jövünk mennyire rányomja bélyegét a gondolkodásunkra. Ettől egyedi, ettől megismételhetetlen. És ettől nem lesz soha ugyanaz, mint a csapongás. Hogy ha választasz egy utat, akkor az összes többit nem választottad. Ha valahol gyökeret versz, akkor sehol máshol nem vertél gyökeret. Ha választasz egy társat, akkor az összes többit nem választottad. És mégis micsoda mélység van a kitartásban, a gyökerekben, az egy-úton levésben. Köszönöm!

Jackie Brutsche (Svájc) - The Mustache Princess

One woman show… szerintem a javából. Amolyan Mia Wallace energiáikkal, kicsit a Pulp fiction-t idézve meg számomra az elején (ami magából Jackie-ből fakad, azt hiszem). A show-bizniszből és csillogó felszínből való kiábrándulás… vagy az önmagunkra találás stációi. What you can do all by your own.

És Istentől sem lehet ám a végtelenségig kérni, mert előbb-utóbb számot cserél, és nem veszi fel nekünk a telefont…. „The number, you have dialed, is not in use at the moment.”

Magával ragadó előadói kiállás, apró - és nem is olyan apró - gegekkel (pl. Isten szájába adva: Ohh, my god! Jesus Christ!). És a játék az arccal, a hanggal, a testtel.

Az arc, amikor a narrátor, vagyis a „one woman” beszél, hihetetlenül élő, aktív, meglepő – aztán a „pop princess” már a csillogó maszk mögé bújtatva, gépi hangon affektálva, természetesen play back-ről. Saját készítésű manager, stylist, pszichológus, szerető, műsorvezető és New York-i „artist”, a díszletbe csomagolva… de mindez vajon mennyire valóságos? Mikor tudja meg végre Tiffany, mit is akar kezdeni valójában magával?

És ki mikor tudja vajon letenni, hogy mások mit szeretnének kezdeni az ő életével?

Vagy ki hogyan tud a sublót fiókjaiból kimászni?

Hogy most színész, zenész, díszlettervező, mozgás-művész, dramaturg – ugyan, kit érdekel? Van egy produkció, van egy alkotó, aki nehezen illeszthető bármelyik fiókba, kategóriába bele… akin szintén érezni, hogy nem ma kezdte, és azt is, hogy rock-zenészi énjéből kifolyólag egészen máshogy kommunikál a közönséggel, mint az a hazai színházi világban megszokott. Én egy életre elraktároztam. Köszi Jackie!

Dominik Grünbühel (Austria) – I am the mockingbird

Loop, vagyis egy on-going performance, videóval és élő előadóval, akik tulajdonképpen egymással alkotnak duót. Dominik on screen és Dominik in reality. Megint egy előadó, aki zenész is, táncos is, és vizuális intermédia-művész. A magam részéről szívesen láttam volna többet a mozgásos oldalából, mert az a kevés, amit mutatott, nagyon tetszett.

Különös hangulatot teremtett ez a folyton újra kezdődés. Halál, vég és újra kezdődés… de az egész mindig ugyan úgy, mindig ugyanaz. Első ránézésre legalábbis.

Aztán kijöttem néhány kör után a büfébe, Kovács Katára még rápillantani, hogy hol tart éppen a mai napi performance (Napról napra változunk.).

Handa Gote (Csehország) – Mushrooms

Ezt mi nem érthetjük ugyanúgy, mint egy cseh… mi nem járunk tömegesen gombászni az erdőbe, nem vadászunk rájuk, nincs ilyen szenvedély és fókusz.

Experimental stage work, music, visual art… valódi kéreg-kupac valódi illattal, valódi fatörzs-gomba és szőrme; kicsit tudományosan, kicsit vizuálisan, kicsit zeneileg, kicsit antropológiai szempontból, meglehetősen asszociatívan megfogva. Vajon magic mushroom is került a kosarakba?

Rengeteg a kellék… jelenetről jelenetre. A világítás nagyon tetszik. Végül is az erdő hangulatát sikerült megidézni számomra.