2011. 09. 21.
La Intrusa Danza
(Catalonia/Spain) – Tame Red
Kicsit késve érkeztem, az elejéről épp ezért lemaradtam. Már
a pajzs két oldaláról kommunikált a két táncos éppen, amikor bekapcsolódtam az
eseményekbe.
Messziről látszik, hogy nem ma kezdték. És valahogy az is,
hogy nem magyarok.
A test súlyos, a mozdulat a földből gyökerezik, és a másik
segítségével kúszik felfelé. Tetszik a dinamikája, a súlya, az érettsége…
tetszik, hogy nem fiatalok, hogy nem vékonykák, hogy nem akarnak lenyűgözni –
gondolom, de aztán mégis lenyűgöznek.
15 év közös munkája… közös múltja. 15 év súlya és egymást
emelése.
A fesztivál-füzetben csak később olvasom az előadáshoz írt
szöveget. „Ha elmozdítod a testemet, a
hegyet kell elmozdítanod. … És el kell mozdítanod anyámat, apámat, és ezt az
embert is. … El tudod mozdítani ezt az ígéretet? El tudod mozdítani azt, ami
szent volt? … Az örök magányról beszélek! El tudod mozdítani mindezt?” Csak kiragadtam a szövegből néhány mondatot,
de az egészet érdemes elolvasni. Gyönyörű… Költészet volt Virginia García és
Damian Muňoz duójában, és ott volt ez az egymásban gyökerezés, ez az együtt
menés minden nehézséggel és szárnyalással együtt.
Azon töprengek, már nem először, hogy a hely, ahonnan jövünk
mennyire rányomja bélyegét a gondolkodásunkra. Ettől egyedi, ettől
megismételhetetlen. És ettől nem lesz soha ugyanaz, mint a csapongás. Hogy ha
választasz egy utat, akkor az összes többit nem választottad. Ha valahol
gyökeret versz, akkor sehol máshol nem vertél gyökeret. Ha választasz egy
társat, akkor az összes többit nem választottad. És mégis micsoda mélység van a
kitartásban, a gyökerekben, az egy-úton levésben. Köszönöm!
Jackie Brutsche (Svájc)
- The Mustache Princess
One woman show… szerintem a javából. Amolyan Mia Wallace
energiáikkal, kicsit a Pulp fiction-t idézve meg számomra az elején (ami
magából Jackie-ből fakad, azt hiszem). A show-bizniszből és csillogó felszínből
való kiábrándulás… vagy az önmagunkra találás stációi. What you can do all by
your own.
És Istentől sem lehet ám a végtelenségig kérni, mert
előbb-utóbb számot cserél, és nem veszi fel nekünk a telefont…. „The number, you have dialed, is not in use
at the moment.”
Magával ragadó előadói kiállás, apró - és nem is olyan apró
- gegekkel (pl. Isten szájába adva: Ohh, my god! Jesus Christ!). És a játék az
arccal, a hanggal, a testtel.
Az arc, amikor a narrátor, vagyis a „one woman” beszél,
hihetetlenül élő, aktív, meglepő – aztán a „pop princess” már a csillogó maszk
mögé bújtatva, gépi hangon affektálva, természetesen play back-ről. Saját
készítésű manager, stylist, pszichológus, szerető, műsorvezető és New York-i „artist”,
a díszletbe csomagolva… de mindez vajon mennyire valóságos? Mikor tudja meg
végre Tiffany, mit is akar kezdeni valójában magával?
És ki mikor tudja vajon letenni, hogy mások mit szeretnének
kezdeni az ő életével?
Vagy ki hogyan tud a sublót fiókjaiból kimászni?
Hogy most színész, zenész, díszlettervező, mozgás-művész,
dramaturg – ugyan, kit érdekel? Van egy produkció, van egy alkotó, aki nehezen
illeszthető bármelyik fiókba, kategóriába bele… akin szintén érezni, hogy nem
ma kezdte, és azt is, hogy rock-zenészi énjéből kifolyólag egészen máshogy
kommunikál a közönséggel, mint az a hazai színházi világban megszokott. Én egy
életre elraktároztam. Köszi Jackie!
Dominik Grünbühel (Austria)
– I am the mockingbird
Loop, vagyis egy on-going performance, videóval és élő
előadóval, akik tulajdonképpen egymással alkotnak duót. Dominik on screen és
Dominik in reality. Megint egy előadó, aki zenész is, táncos is, és vizuális
intermédia-művész. A magam részéről szívesen láttam volna többet a mozgásos
oldalából, mert az a kevés, amit mutatott, nagyon tetszett.
Különös hangulatot teremtett ez a folyton újra kezdődés.
Halál, vég és újra kezdődés… de az egész mindig ugyan úgy, mindig ugyanaz. Első
ránézésre legalábbis.
Aztán kijöttem néhány kör után a büfébe, Kovács Katára még
rápillantani, hogy hol tart éppen a mai napi performance (Napról napra
változunk.).
Handa Gote (Csehország)
– Mushrooms
Ezt mi nem érthetjük ugyanúgy, mint egy cseh… mi nem járunk
tömegesen gombászni az erdőbe, nem vadászunk rájuk, nincs ilyen szenvedély és
fókusz.
Experimental stage work, music, visual art… valódi
kéreg-kupac valódi illattal, valódi fatörzs-gomba és szőrme; kicsit
tudományosan, kicsit vizuálisan, kicsit zeneileg, kicsit antropológiai
szempontból, meglehetősen asszociatívan megfogva. Vajon magic mushroom is
került a kosarakba?
Rengeteg a kellék… jelenetről jelenetre. A világítás nagyon
tetszik. Végül is az erdő hangulatát sikerült megidézni számomra.
